Két különböző céggel folytatnak tárgyalásokat lőszergyárak létesítéséről Horvátországban - jelentette be Ivan Anusic horvát védelmi miniszter pénteken, hozzátéve, hogy az egyik kis, a másik nagy kaliberű fegyverek számára gyártana lövedéket.

A kis kaliberű lőszergyárra már megvan a befektető és a helyszín is. Kész tervek vannak a beruházás méreteit és az alkalmazottak számát, valamint azt illetően is, hogy hány millió lőszert gyártanának ott - mondta a miniszter, megjegyezve, hogy a részletekről nem beszélhet. A nagy kaliberű lőszergyárról még folynak a tárgyalások - tette hozzá.

Ami a védelmi kiadásokat illeti, elmondta: Horvátország idén elérte a NATO által kitűzött 2 százalékos védelmi költségvetési célt, de ez nem lesz elég. Az elkövetkező időszakban reálisan elérhetjük a 3,5 százalékot - magyarázta.

Kiemelte: el kell kezdeni beruházni az olyan tudásba, tudományba és technológiákba, amilyeneket a világ összes konfliktusában alkalmaznak.

"Van olyan tudás, amit csak Ukrajnától vehetünk át. Mi ezt tesszük" - fogalmazott, hozzátéve: Zágráb nemcsak a kész felszerelések és fegyverek beszerzésére összpontosít, hanem a saját gyártásra is.

"Az uniós forrásokat fogjuk felhasználni védelmi képességeink fejlesztésére" - húzta alá.

Ami a tankokat illeti, elmondta: a Slavonski Brodban található Djuro Djakovic horvát vállalat 2020 óta nem gyárt harckocsikat.

"Horvátország a NATO tagja, és el kell távolodnia a keleti technológiától. Nincs több rakétánk az általunk használt harckocsikhoz" - mondta, hangsúlyozva, hogy a régi tankokat Leopard 2A8-asokra cserélik.

A hajógyártással kapcsolatban kiemelte: a szövetségesek készen állnak arra, hogy a horvát hajógyárak korvett hadihajókat gyártsanak.

(MTI)