A bukaresti külügyminisztérium közleménye szerint a bukaresti orosz nagykövetség légi és haditengerészeti katonai attaséja és helyettese azért vált nemkívánatos személlyé Romániában, mert tevékenységük sérti a diplomáciai mentességekről és kiváltságokról szóló, 1961-es bécsi egyezményt.

Emil Hurezeanu román tárcavezető utasítására szerdán bekérették a külügyminisztériumba a bukaresti orosz nagykövetség ügyvivőjét, és tájékoztatták a román fél döntéséről.

A kiutasításra egy nappal azután került sor, hogy az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája közölte: a rendelkezésére álló információk szerint az Európai Unió vezetése áll a román ügyészség azon döntése mögött, hogy vádat emel - az illegális kampányfinanszírozással és fasiszta eszmék terjesztésével gyanúsított - Calin Georgescu elnökjelölt ellen.

A román média szerint a katonai attasé helyettesének neve a Calin Georgescu ellen indított bűnvádi eljárás dossziéjában is szerepel. Az Antena 3 hírtelevízió ügyészségi forrásokra hivatkozva néhány hete olyan hangfelvételeket tett közzé, amelyek arra utalnak, hogy az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő Marian Motocu, Georgescu egyik munkatársa a most kiutasított helyettes katonai attaséval tartotta a kapcsolatot.

(MTI)