Törökország fal építésébe kezd a Görögországgal közös határán, hogy megakadályozza az Európai Unióba való illegális belépést - jelentette be az északnyugat-törökországi Edirne tartomány kormányzója.

"A tervek szerint idén kezdetnek 8,5 kilométer fizikai akadályt építünk" - mondta Yunus Sezer, a Görögországgal és Bulgáriával határos tartomány kormányzója keddi edirnei sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, a fal további szakaszait később építik meg a Törökország és Görögország közötti mintegy 200 kilométer hosszú szárazföldi határon, amely mentén szinte teljes egészében a Meriç (görögül Evrosz) folyó halad.

A különböző nemzetiségű migránsok továbbra is Törökországból próbálnak Görögországba jutni, főként a tengeren keresztül. Február végén hat migráns vesztette életét török vizeken, amikor egy felfújható csónakban próbálták elérni a szomszédos görög Szamosz szigetét.

Az elmúlt években Törökország összesen több mint ezer kilométer hosszú falat épített az Iránnal és Szíriával közös határai mentén, hogy megakadályozza az illegális határátlépéseket.

(MTI)