Georgiának azért nem adtak 2022-ben európai uniós tagjelölti státuszt, mert nem akart belépni az Oroszország elleni háborúba - jelentette ki kedden Irakli Kobahidze miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva.



Fotó: X

"Az ok, amiért 2022 júniusában nem adtak nekünk tagjelölti státuszt, az volt, hogy elutasítottuk a belépést a háborúba. Megtagadták tőlünk a tagjelölti státuszt, amit egy forradalom kirobbantására tett kísérlet követett. Minderre nagyon jól emlékszünk" - hangsúlyozta a kormányfő.

Kobahidze felidézte, hogy az ukrajnai háború kitörését követően nyugati országok képviselői zárt ajtók mögött nyíltan azt követelték a georgiai hatóságoktól, hogy csatlakozzanak az Oroszország elleni küzdelemhez.

"Nem mondhatunk el mindent, ami a zárt ajtók mögött történt. Ott azonban már nyíltan beszéltek a háborúhoz való csatlakozásról, és a megszállást követően partizánharcra való átállásról. Minderről nyíltan beszéltek velünk" - ismételte meg Kobahidze.

Georgia 2023 decemberében kapta meg az uniós tagjelölti státuszt.

Irakli Garibasvili akkori miniszterelnök 2022. február 25-én, a háború kitörésének másnapján közölte, hogy hazája nem csatlakozik a Moszkva elleni nyugati szankciókhoz, amit Georgia nemzeti érdekeivel indokolt. Rá egy hónapra Volodimir Zelenszkij visszahívta az ukrán nagykövetet Tbilisziből, erkölcstelennek minősítve Georgia ezen álláspontját.

(MTI nyomán)