Egy amerikai repülőgép-hordozó kötött ki vasárnap Dél-Koreában napokkal azután, hogy Észak-Korea a múlt héten stratégiai cirkálórakétákat indított, amivel ellentámadási képességeit kívánta megmutatni.
A dél-koreai haditengerészet közleménye szerint a USS Carl Vinson repülőgép-hordozó és az azt kísérő hadihajók lehorgonyzása a dél-koreai Busan katonai kikötőben az amerikai-dél-koreai katonai szövetség szilárdságát demonstrálja a tartós észak-koreai fenyegetésekkel szemben.
Észak-Koreai közlés szerint a múlt heti gyakorlat célja az volt, hogy "figyelmeztesse Észak-Korea ellenségeit különböző nukleáris műveleti eszközeinek készenléti állapotára", valamint arra: Phenjan "képes bármilyen térben ellentámadást végrehajtani."
A múlt heti volt Észak-Korea negyedik rakétakilövése az idén, és a második Donald Trump elnök második hivatalba lépese óta.
(MTI)