Nikol Pasinján örmény miniszterelnök kijelentette pénteken, hogy jórészt készen van az Örményország és Azerbajdzsán közötti békeszerződés, de továbbra is vannak vitás kérdések.

A két kaukázusi ország két háborút vívott egymással - az egyiket az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején, a másikat 2020-ban - az eredetileg többségében örmények lakta Hegyi-Karabah azerbajdzsáni beékelődés ellenőrzéséért. Baku 2023-ban villámoffenzívával teljesen elfoglalta a területet.

A két ország többször is közölte, hogy békeszerződést akar kötni, de a tárgyalások Oroszország, az Egyesült Államok és az Európai Unió közvetítése ellenére nem értek célt.

Nikol Pasinján pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy a 17 pontos békeszerződés két pontjában kell még megállapodni.

Az egyik pont arra vonatkozik, hogy nem vonultatják fel harmadik ország semmilyen haderejét a közös határon. A miniszterelnök hozzátette: Jereván azt javasolta, hogy az intézkedést azokon a határszakaszokon léptessék életbe, amelyeken már megtörtént a határvonal kijelölése.

A közös határ kijelölése a karabahi konfliktus mellett szintén évtizedek óta feszültség és vita forrása, és utóbbi a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) is folyik.

A miniszterelnök azt is közölte, hogy állandó eszmecserét folytatnak Bakuval az örmény foglyokkal kapcsolatban.

Jereván szerint Azerbajdzsánban továbbra is foglyok tucatjait tartják őrizetben, polgári személyeket és katonákat egyaránt, akiket az örmény határon, illetve Hegyi-Karabahban fogtak el. Közöttük van a volt karabahi "elnök", Ruben Vardanján és más magas rangú vezetők is. Baku nemrég bejelentette, hogy bíróság elé állítják a volt karabahi vezetés 16 tagját.

Pasinján közölte, hogy országa diverzifikálni akarja külgazdasági kapcsolatait, és csökkenteni függését Oroszországtól és az Eurázsiai Gazdasági Uniótól. Kormánya döntést hozott az európai piacokra irányuló export fejlesztéséről - tette hozzá.

Az örmény kormány január 9-én döntött az európai uniós csatlakozási folyamat megindításáról, a parlament februári ülésszakán tárgyalja a vonatkozó törvényjavaslatot.

Az Egyesült Államokkal fenntartott viszonnyal kapcsolatosan Pasinján leszögezte, hogy tekintetbe veszik partnereik érdekeit és aggodalmait. Nem fegyveres emberek érkezésére, hanem konzultációra számítanak - jegyezte meg.

A miniszterelnök azt is közölte: meg akarják változtatni az ország himnuszát és címerét. Alen Szimonján parlamenti elnök csütörtökön nyújtotta be az ezzel kapcsolatos javaslatot, arra hivatkozva, hogy az új változat jobban képviseli az örmény államot és kultúrát. A változtatásra több alkalommal tettek már javaslatot, Pasinján korábban többször is megjegyezte, hogy a címerben szereplő Ararát hegy valójában Törökországban található.

(MTI)