Valamennyi politikai erőt magában foglaló kormány sürgős megalakítását sürgette Szíriában Tamím bin Hamad Ál Száni katari emír, amikor csütörtökön Damaszkuszban tárgyalt Ahmad es-Saara szíriai ügyvivő államfővel.

A katari emír az első államfő, aki látogatást tesz Damaszkuszban, amióta az Ahmad es-Saraa vezette lázadószövetség villámoffenzívával december 8-án megbuktatta Bassár el-Aszád elnököt.

Tamím sejk hangsúlyozta annak fontosságát, hogy mielőbb olyan kormányt alakítsanak Szíriában, amely a társadalom minden rétegét képviseli - áll a katari fél által kiadott hivatalos közleményben.

Az új szíriai vezetés, amely az előző nap hozott fontos döntéseket az ideiglenes államfő kinevezésével, az alkotmány felfüggesztésével, a fegyveres erők és csoportok, valamint a parlament feloszlatásával kapcsolatosan, igyekszik meggyőzni a nemzetközi közösséget arról, hogy képes pacifikálni és újraegyesíteni a háború által szétszabdalt nemzetet. A nemzetközi szankciók fojtogatta szíriai gazdaság talpraállításában és az újjáépítés finanszírozásában Damaszkusz számít a gazdag öböl menti országokra.

Külön tárgyalt egymással Aszaád Sibani szíriai külügyminiszter és Mohamed al-Kulafi katari államminiszter. Közös sajtótájékoztatójukon Sibani azt mondta: elsősorban "olyan létfontosságú ágazatokról tárgyaltak, mint az infrastruktúra, a beruházások, a banki szolgáltatások, valamint a gazdasági kilábalás első pillérei".

A katari államminiszter közölte, hogy országa továbbra is biztosítja Szíria számára minden szinten - így az infrastruktúra és az elektromos energia területén - a szükséges támogatást.

Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni katari miniszterelnök januárban járt Damaszkuszban, és bejelentette, hogy országa 200 megawatt áramot szállít Szíriának, majd fokozatosan növeli az exportot.

A szíriai polgárháború kitörése után Katar is megszakította diplomáciai kapcsolatait az Aszad-rendszerrel, az ellenzékét támogatta, és más arab országokkal ellentétben soha nem állította helyre ezeket a diplomáciai kapcsolatokat. Törökország után Katar a második állam, amely Aszad elmenekülése után újra megnyitotta damaszkuszi nagykövetségét, és kérte a Szíria elleni nemzetközi szankciók feloldását.

(MTI)