Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágaként bemutatkozó dzsihadista csoport, a Hurrasz ad-Din bejelentette szerdán, hogy "véget vet tevékenységének, és feloszlatja magát".
Az interneten publikált közlemény szerint a döntést az al-Kaida főparancsnoksága hozta meg, a "közelmúltban lejátszódott szíriai eseményekre való tekintettel".
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, angliai székhelyű aktivistaszervezet szerint a csoport "azért jelentette be feloszlását, hogy ne keveredjen fegyveres konfliktusba a Szíria vezetését mostanra magához ragadó Hajat Tahrír as-Sám iszlamista csoporttal (HTS)".
Az iszlamista internetes honlapok megfigyelésére szakosodott szervezet, a SITE Intelligence Group szerint a külföldi dzsihadistákat is soraiban tudó Hurrasz ad-Dint 2018 februárjában, csaknem két évvel azután alapították, hogy szakított az akkor még a HTS-t is magába foglaló an-Nuszra Front és az al-Kaida. Északnyugat-Szíria hegyvidéki területein működött, amely országrész a lázadók fellegváraként volt ismert még azelőtt, hogy a HTS december 8-án villámoffenzívával elfoglalta a fővárost, véget vetve ezzel a Bassár el-Aszad vezette rendszer uralmának.
A Hurrasz ad-Din rajta van az Egyesült Államok által terrorszervezetnek minősített csoportok listáján, az amerikai pénzügyminisztérium pedig vérdíjat tűzött ki a vezetői fejére.
2024 augusztusában az amerikai hadsereg bejelentette, hogy megölték a csoport egyik magas rangú tagját, Abu Abdul Rahman al-Makkit, akit azzal vádoltak, hogy terrorcselekményeket követett el Szíriában. A csoport feloszlásában valószínűleg az is közrejátszott, hogy a HTS irányította új szíriai hatóságok már korábban bejelentették: el akarják érni az országban működő összes fegyveres erő feloszlatását.
(MTI)