Hivatalosan is jogerőre emelkedett szerdán a döntés, amely szerint Mali, Burkina Faso és Niger kilépett a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségéből (ECOWAS).
A három Száhel-övezeti ország katonai vezetése tavaly január 29-én jelentette be, hogy kilép a regionális szervezetből, amelynek alapszerződése szerint egy év elteltével léphet hatályba a kiválásról hozott döntés.
Az ECOWAS bírálta a Maliban, Burkina Fasóban és Nigerben végbement katonai hatalomátvételt, és szankciókat vezetett be a három országgal szemben, amelyek viszont azzal vádolták meg a szervezetet, hogy francia érdekeket szolgál.
Az ECOWAS területe a három ország kiválásával kevesebb mint felére csökken, viszont Mali, Burkina Faso és Niger a régió mintegy 440 milliós népességének csak 17 százalékát teszi ki, és nagyjából 8 százalékkal járult hozzá a szervezet összesített gazdasági teljesítményéhez.
Mali, Burkina Faso és Niger a statisztikák szerint a világ tíz legkevésbé fejlett országai közé tartozik a területükön található bőséges természeti erőforrások - elsősorban gazdag arany- és uránlelőhelyeik - ellenére.
Az ECOWAS tavaly júliusban Nigéria fővárosában, Abujában tartott csúcstalálkozót, amelyen megállapították, hogy a nyugat-afrikai régió széthullásával és a biztonsági helyzet romlásával fenyeget a junták vezette Niger, Mali és Burkina Faso távozása a közösségből. Az ECOWAS vezetése többször is kérte a három ország katonai vezetését, hogy vizsgálják felül a szervezetből való kilépésre vonatkozó döntésüket.
(MTI)