Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy eltérő politikai alapállásuk ellenére nagyon jó viszonyt ápol Keir Starmer brit miniszterelnökkel. A londoni kormányfői hivatal vasárnap esti tájékoztatása szerint a két vezető telefonon beszélt egymással, és rövid időn belüli személyes találkozóról állapodott meg.
Trump a BBC brit közszolgálati médiatársaság tudósítójának az amerikai elnöki repülőgépen nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy jól kijön a munkáspárti brit miniszterelnökkel, akit nagyon kedvel. "Igaz, hogy liberális, és ebben kissé különbözik tőlem, de úgy vélem, nagyon jó ember és eddig kiváló munkát végzett" - tette hozzá a republikánus amerikai elnök a BBC vasárnapi beszámolója szerint.
Trump kijelentette: nem feltétlenül ért egyet Starmer "filozófiájával", de nagyon jó viszonyt ápol a brit kormányfővel.
Arra a kérdésre, hogy várhatóan hova vezet második elnöki időszakának első hivatalos külföldi útja, Donald Trump azt mondta: lehet, hogy Szaúd-Arábiába, de lehet, hogy az Egyesült Királyságba. "A hagyományoknak megfelelően" elképzelhető, hogy az Egyesült Királyságba utazik először - tette hozzá.
A Downing Street vasárnap esti tájékoztatása szerint Donald Trump és Keir Starmer a nap folyamán telefonos megbeszélést tartott, és rövid időn belüli személyes találkozóról állapodott meg.
A találkozó helyszínéről és időpontjáról a londoni miniszterelnöki hivatal nem tett említést, de David Lammy brit külügyminiszter minapi nyilatkozatában azt valószínűsítette, hogy Trump várhatóan néhány héten belül fogadja Starmert Washingtonban.
A két ország közötti, hagyományosan különlegesnek minősített kapcsolatrendszer miatt Londonban mindig komoly politikai jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy az új amerikai elnökök beiktatásuk után mennyi idővel hívják meg hivatalos látogatásra a mindenkori brit kormányfőt.
(MTI)