Európa egyik legkeresettebb drogbáróját Sierra Leonéban találták meg, több év nyomozás után - közölte vasárnap a holland rendőrség.

A tájékoztatás szerint fél éve biztosra vehető, hogy a hollandiai Jos Leijdekkers, aki a nemzetközi kokainkereskedelem kulcsfigurájának számít, a nyugat-afrikai országban tartózkodik. A Bolle Jos ragadványnéven ismert bűnöző a legkeresettebb személyek európai körözési listáján szerepel.

A férfit tavaly távollétében ítélték el 24 év börtönre csaknem hét tonna kokain csempészete és egy gyilkosság elrendelése miatt Hollandiában. Egy belga büntetőtörvényszék pedig szeptemberben tíz év szabadságvesztéssel sújtotta kábítószerkereskedelem és testi sértés miatt. Legutóbb a nyomozók még úgy sejtették, hogy Törökországban tartózkodik.

A holland hatóságok szerint a 33 éves bűnöző különösen Rotterdam és Antwerpen kikötőin keresztül történt kokaincsempészettel eurómilliókat keresett. Kézre kerítéséért 200 ezer eurós nyomra vezetői díjat szabtak ki.

A NOS holland közszolgálati televízió szombati esti hírműsorában arról számolt be, hogy Leijdekkerst a nyugat-afrikai ország elnökének társaságában látták, egy rövid bevágásban a bűnözőt lehetett látni az államfő lánya mellett egy templomban.

Sierra Leone kormánya közölte, hogy az államfő az ünnepek során számos rendezvényen vett részt, amelyeken különböző emberekkel készültek felvételek. A freetowni vezetés hangsúlyozta, hogy az elnöknek nem volt tudomása Leijdekkersről, illetve az ellene felhozott vádakról. A kabinet vizsgálatot rendelt az ügyben, az ország rendőrsége pedig kész együttműködni a holland hatóságokkal és az Interpollal.

Sierra Leone és Hollandia között nincs kiadatási egyezmény.

(MTI)