Libanon és Szíria új vezetése közösen dolgozik a határ menti védelem megerősítésén, valamint a szárazföldi és tengeri határok kijelölésén - közölte Nadzsib Mikáti libanoni miniszterelnök szombaton Damaszkuszban tett látogatása során.

Tizenöt éve Mikáti volt az első libanoni miniszterelnök, aki a szomszédos Szíriába látogatott.

Közös sajtótájékoztatójukon Ahmed es-Saraa de facto szíriai államfő beszámolt arról, hogy a megbeszéléseken olyan bizottságok létrehozásáról született döntés, amelyek a két ország közötti csempészet elleni küzdelmet, a határ menti kihívásokat, illetve a libanoni bankokban lekötött szíriai pénzek kezelését és az ország támogatását hivatottak elősegíteni. Mikáti a legfontosabb ügyek között említette a Libanonban tartózkodó szíriai menekültek hazatérésének előmozdítását is

Csütörtöki megválasztását követően már Joseph Aun libanoni elnök is történelmi lehetőségnek nevezte a Szíriával közös "komoly és méltányos párbeszéd" lehetőségét.

Az Aszad család öt évtizedes vezetése alatt Szíria jelentős befolyással bírt a Libanonban. Az országban huszonkilenc évig tartott a szíriai katonai jelenlét, amely a libanoniak széles körű tiltakozása után, 2005-ben ért véget a szíriai csapatok teljes kivonulásával.

(MTI)