A terrorizmusnak nem lehet helye Szíria jövőjében - jelentette ki hétfőn Recep Tayyip Erdogan török elnök, hozzátéve, hogy "közeledik a vég" az arab országban működő kurd fegyveresek számára.
"Semmilyen körülmények között nem tűrhetjük Szíria megosztottságát, és ha a legkisebb veszélyt látjuk, cselekszünk" - szögezte le Erdogan a kabinet ülését követően Ankarában, hangsúlyozva, hogy "ha szükséges, egyetlen éjszaka alatt be tudunk avatkozni".
"Megvan rá a kapacitásunk, úgyhogy mindenki eszerint kalkuláljon" - tette hozzá.
Hakan Fidan török külügyminiszter szintén azt hangoztatta, "csupán idő kérdése" a Szíria északi részén lévő térségek egy részét ellenőrzése alatt tartó kurd YPG milícia megsemmisítése.
A tárcavezető jordániai kollégájával, Ajmán Szafadival közös sajtótájékoztatóján kiemelte: Ankara nem egyezik bele semmi olyan megoldásba, amely engedné a milíciának, hogy megtartsa ezen területeket.
A hétvégén ismét összecsapások törtek ki Szíriában a törökbarát milíciák és a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milíciaszövetség tagjának számító YPG fegyveresei között, a harcokban pedig legkevesebb százan meghaltak.
Az SDF az Egyesült Államok támogatásával részt vett az Iszlám Állam terrorszervezet Szíriából történő elűzésében, ugyanakkor Törökország az Ankara által betiltott és terroristának minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik ágaként kezeli.
(MTI)