Az Egyesült Államok elkerülte a karácsonyi költségvetési leállást, miután a képviselőház törvényben biztosította a szövetségi állam finanszírozását. A jogszabály több mint 100 milliárd dolláros segélyt juttat a természeti katasztrófák által sújtott amerikai régiók számára.
Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke kedden jelentette be, hogy a két politikai tábor konszenzusra jutott a költségvetés szövegéről. A megállapodást először Elon Musk milliárdos, Donald Trump szövetségese, majd maga a megválasztott elnök is bírálta.
"Öljétek meg a törvényjavaslatot!" - buzdította a világ leggazdagabb embere a kongresszusi képviselőket az X közösségi portálon, elítélve a kiadásokat, amelyek szerinte csődbe vezetik Amerikát. Donald Trump "rendkívül drágának" ítélte a törvényjavaslatot.
A törvényt pénteken fogadták el újabb egyeztetések után. Mike Johnson a szavazás után azt mondta, hogy "folyamatos kapcsolatban" állt Donald Trumppal, és "elégedett az eredménnyel". A Semafor médium azonban arról számolt be, hogy a leendő elnök elégedetlen volt az adósságplafonra vonatkozó rendelkezés hiánya miatt.
(MTI)