Legalább 100 ezer holttestet rejt egy Damaszkusz közelében talált tömegsír az amerikai székhelyű Syrian Emergency Task Force szíriai érdekvédelmi szervezet keddi tájékoztatása szerint.
Muaz Musztafa, a szervezet vezetője a Reutersnek Damaszkuszból telefonon adott interjújában elmondta, hogy a fővárostól 40 kilométerre északra fekvő al-Kutajfában található helyszín egyike az évek során azonosított öt tömegsírnak.
"Százezer a legóvatosabb becslés" a helyszínen eltemetett holttestek számáról - mondta Musztafa. "Ez egy nagyon-nagyon szélsőségesen, szinte igazságtalanul konzervatív becslés".
Musztafa elmondta, hogy biztos benne, hogy több tömegsír létezik az eddig ismertté vált ötnél, és hogy a szíriaiak mellett az áldozatok között amerikai és brit állampolgárok és más külföldiek is lehetnek.
Musztafa az után érkezett Szíriába, hogy Aszad a kormány összeomlását követően Oroszországba repült. A Reutersnek pedig a Channel 4 News brit hírcsatorna tömegsír-riportjához adott interjút követően nyilatkozott.
"Beszélni tudtunk azokkal, akik ezekkel a tömegsírokkal foglalkoztak, akik maguktól szöktek el Szíriából, vagy akiknek segítettünk elmenekülni" - mondta Musztafa. Aggodalmát fejezte ki egyúttal amiatt, hogy a sírhelyek nincsenek biztosítva, mondván meg kellene őrizni azokat a nyomozáshoz szükséges bizonyítékok miatt.
A Reuters független forrásból nem tudta megerősíteni a tömegsírral kapcsolatos állításokat. Szíria ENSZ-nagykövete nem reagált a Reuters megkeresésére.
(MTI)