Málta törölte az orosz külügyminisztérium szóvivőjének, Marija Zaharovának az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri tanácsának ülésére szóló vízumát az orosz küldöttség Moszkvából való elindulása előtt - közölte szerdán az orosz diplomáciai tárca.
"Példátlan eset, hogy a máltai elnökség az esemény előestéjén visszavonta az orosz külügyminisztérium hivatalos képviselője, M. V. Zaharova számára már kiadott vízumot, azzal a megfogalmazással, hogy 'rajtuk kívül álló körülmények miatt'" - áll a Moszkvában kiadott tájékoztatásban.
Az orosz külügyminisztérium megjegyezte, hogy a szoros együttműködés a Sanghaji Államok Közösségével, a BRICS-szel és a Független Államok Közösségével (FÁK) kétségtelenül előnyös lenne az EBESZ számára, amelynek jelenlegi állapotában "problematikus lenne bármilyen szerepéről beszélni a világ ma zajló mélyreható átformálásában".
A tárca emlékeztetett arra, hogy december 5-6-án Vallettában tartják az EBESZ Külügyminiszteri Tanácsának 31. ülését, amelyen a tervek szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is részt vesz. A Külügyminiszteri Tanács a szervezet központi döntéshozó és irányító szerve.
A közlemény szerint az orosz küldöttség fő témája a fórumon a szervezet válságának leküzdése lesz létrehozásának 50. évfordulója küszöbén. A tárca rámutatott, hogy az ülésen a delegáció különös figyelmet fog szentelni az EBESZ-rendszer különböző eseményeihez szükséges vízumok kiadásának elmaradásával kapcsolatos problémának.
Zaharova korábban a TASZSZ hírügynökségnek elmondta, hogy Máltának biztosítania kellett volna az összes delegáció egyenlő részvételét.
(MTI)