Terrorista bűncselekmények előkészítése vádjával indítottak büntetőeljárást Svédországban három, az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető személy ellen - közölte hétfőn a svéd ügyészség.

A vádhatóság közleménye szerint a feltételezett bűncselekmények 2023 szeptembere és 2024 márciusa között történtek, az ügyészség az említett három mellett további egy gyanúsított ellen terrorszervezethez való csatlakozás miatt is vádat emelt.

„A nyomozás adatai szerint a terrorista bűncselekmények a nemzetközi dzsihadista szervezethez, illetve annak szomáliai ágához köthetők, illetve olyan személyekhez, akik ellen külföldön terrorizmus gyanújával nyomozás zajlik” – fogalmazott az ügyészség.

(MTI)