Megkezdődött hétfőn Gérard Depardieu pere, akit egy 2021-es forgatáson két nő ellen elkövetett nemi erőszakkal gyanúsítanak. A francia filmsztár egészségi okokra hivatkozva nem jelent meg a párizsi bíróságon, amely előtt mintegy százan tüntettek az áldozatok mellett. A bíróság március végére elnapolta a tárgyalást.

Az elmúlt hat évben folyamatosan érkeztek a feljelentések és vádak az egyik legjelentősebb francia filmszínész ellen, aki hazájában hangos temperamentumáról, szexista és a nőkkel szembeni lekezelő megjegyzéseiről is ismert. "Sajnos orvosai megtiltották neki, hogy ma megjelenjen" - mondta a tárgyalásra érkezve Jérémie Assous ügyvéd, hozzátéve, hogy féléves halasztást kér a bíróságtól, hogy a 75 éves Gérard Depardieu megvédhesse magát.

A bíróság március elejére elrendelte a színész orvosi vizsgálatát, hogy megállapítható legyen, beidézhető-e a hónap végére, és addig elnapolta a tárgyalást. A tárgyalótermet hétfőn teljes egészében feminista szervezetek tagjai, valamint olyan nők töltötték meg, akik szintén feljelentést tettek Gérard Depardieu ellen bántalmazás miatt. Az eljárást egy másik teremben élőben közvetítették a nyilvánosság és az újságírók számára, akik nem tudtak bejutni a tárgyalóterembe.

A több mint kétszáz filmet jegyző világhírű színészt az elmúlt hat évben több nő is nemi erőszakkal vádolta meg, de ezek többségét elévülés miatt elutasították a hatóságok.

A hétfőn megkezdődött pert megelőzően április végén vették őrizetbe Gérard Depardieu-t "két áldozat sérelmére, Jean Becker rendező Les volets verts című filmjének forgatásán 2021 szeptemberében elkövetett nemi erőszak gyanúja miatt" - közölte az ügyészség. A színészt azonban egy másik per is fenyegeti, miután augusztusban a vádhatóság elrendelte bűntetőbíróság elé állítását Charlotte Arnould színésznő ellen 2018-ban elkövetett nemi erőszak és szexuális bántalmazás gyanúja miatt. Ez a színésznő tett elsőként feljelentést Depardieu ellen.

A hétfőn kezdődött per egyik sértettje egy berendező, aki 2024 februárjában tett panaszt a színész ellen a film forgatása során elkövetett nemi erőszak, szexuális zaklatás és szexista megjegyzések miatt, ami az eljárás megindításához vezetett. "Elvárom, hogy az igazságszolgáltatás mindenki számára egyenlő legyen, és hogy Depardieu ne részesüljön különleges bánásmódban csak azért, mert művész" - mondta ügyvédje, Carine Durrieu-Diebolt az AFP hírügynökségnek. A filmsztár ügyvédje úgy vélte, hogy Gérard Depardieu "hamis vádak célpontja", amelyeknek célja az, hogy a felperesek "30 ezer euróval gazdagodjanak". Az 55 éves sértett szerint az állítólagos cselekmények 2021 szeptemberében történtek egy párizsi magánvillában. A színészt ugyanezen forgatásról egy rendezőasszisztens is feljelentette nemi erőszak miatt.

(MTI)