Oroszországban rekordalacsony, 2,4 százalékos a munkanélküliségi ráta - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy gazdasági kérdésekkel foglalkozó hétfői moszkvai tanácskozáson.

"Oroszországban a munkanélküliség már harmadik hónapja rekordalacsony szinten, 2,4 százalékon áll. Ami különösen fontos, a 25 év alatti fiatalok körében csökken a munkanélküliség, ez most kevesebb mint kilenc százalék" - mondta az elnök.

Putyin szerint az ipar, beleértve a csúcstechnológiai szektort is, a tervezettnél gyorsabban növekszik. Közlése szerint az ipari termelés növekedése 2024 első nyolc hónapjában 4,5 százalékos volt. A feldolgozóipar 8,1 százalékkal, a gépgyártás pedig csaknem 20 százalékkal bővült.

Elismerte, hogy az orosz gazdaságban még mindig fennáll az egyensúlyhiány, amit a nehéz körülményekkel hozott összefüggésbe.

"Ebben közrejátszanak mind a külső szankciók, mind a saját strukturális korlátaink, beleértve a szakember- és technológiahiányt, a logisztikát. Ezek a tényezők egyebek között a fogyasztói árak dinamikájában is tükröződnek" - mutatott rá az orosz államfő.

Azt hangoztatta, hogy a hatóságok feladata a kínálati oldali gazdaság fejlesztése, az áruk és szolgáltatások kibocsátásának növelése, új beruházási projektek indítása és modern munkahelyteremtés minden ágazatban.

Putyin előrejelzésekre hivatkozva azt mondta, hogy az orosz GDP az idén várhatóan 3,9 százalékkal nő, ami magasabb a világátlagnál.

(MTI)