A katolikus egyház elítéli az ötletet, hogy az állam fizetőssé tegye az öt év után újranyitó katedrális látogatását.

Néhány héttel a tervezett ünnepélyes újranyitás előtt elmérgesedni látszik a vita a Notre Dame belépti díjai körül – írja a Guardian, melyet a HVG szemlézett. Rachida Dati, Franciaország kulturális minisztere a héten azt javasolta, hogy a világ egyik legnagyobb építészeti kincsének számító párizsi katedrálisba látogató turisták fizessenek 5 eurós belépődíjat, hogy segítsenek megőrizni az ország omladozó templomait. Míg a szomszédos országokban nem kirívó, hogy belépőjeggyel lehet csak megnézni híres templomokat, a francia római katolikus egyház hevesen ellenzi az ötletet.



(Kép: saiko3p)

A belépőjegyek akár évi 75 millió euró bevételt is hozhatnának, amelyet a miniszter szerint teljes egészében a francia vallási örökség megőrzésére fordítanának. „A Notre Dame megmentené Franciaország összes templomát. Ez egy csodálatos szimbólum lenne” – mondta Dati. A francia nemzeti örökség jótékonysági szervezete, a Fondation du Patrimoine az ország számos kápolnájának, templomának, apátságának és katedrálisának állapotát „nagyon aggasztónak” minősítette: körülbelül 5000 van veszélyben, és csaknem 500 olyan rossz állapotban van, hogy bezárhatják őket, így nagy segítség volna a rájuk fordítható 75 millió euró.

A francia katolikus egyház azonban erősen ragaszkodik hozzá, hogy a templomok szabadon látogathatóak legyenek hívőknek és turistáknak egyaránt. A templomoknak és a katedrálisoknak „mindenkit feltétel nélkül – tehát szükségszerűen ingyenesen – fogadni kell tudniuk, vallástól, meggyőződéstől, véleménytől és anyagi lehetőségektől függetlenül” – áll a Notre Dame-i egyházmegye szigorú közleményében. Hozzátették továbbá, hogy egy olyan rendszer bevezetése, mely különbséget tesz a turisták és az imára érkezők között, rendkívül bonyolult lenne.

A francia kormány javaslata továbbá jogi nehézségekbe is ütközhet, ugyanis az ország 1905-ös szekularizmustörvény a vallási épületek tulajdonjogát az egyházakra ruházta át. Ezzel együtt a törvény kimondja, hogy a templomlátogatások nem terhelhetők adókkal vagy illetékekkel. Az egyházak kérhetnek díjat bizonyos helységekbe, például harangtornyokba való belépésért, de a templomba való belépésért nem. Egyes jogi szakértők azt javasolják, hogy a kormány egyszerűen írja át az 1905-ös törvényt, mivel az nem része az alkotmánynak.

A Notre Dame december 8-án nyit újra, miután 2019 áprilisában nem sokon múlt, hogy teljesen megsemmisüljön egy tűzvészben.