Először hozott nyilvánosságra pénteken egy észak-koreai urándúsító létesítményben készült képeket az észak-koreai állami média, amely a termelés felgyorsítását sürgető Kim Dzsongün észak-koreai vezető látogatásáról számolt be.

Az Atomfegyver Intézetben, a fegyverminőségű nukleáris anyagok gyártásának bázisán tett látogatásról megjelent fotókon az észak-koreai vezető az urándúsításhoz használt centrifugák sorai között sétál. A riportból ugyanakkor nem derült ki, hogy hol található a létesítmény, és mikor járt ott Kim Dzsongün.



Fotó: Rodong Sinmun

Kim a tudósítás szerint felszólította a dolgozókat, hogy fokozzák a taktikai nukleáris fegyverekhez szükséges termelést. A fegyverekre - mint fogalmazott - "az önvédelemhez és a megelőző támadásra való képességhez" van szüksége az országnak, mivel az Észak-Korea elleni nukleáris fenyegetések "az amerikai imperialisták vezette vazallus erők részéről már átlépték a vörös vonalat".

Dél-Korea soha nem fogja elfogadni, hogy Phenjan atomfegyverrel rendelkezzen - közölte a képes riport megjelenését elítélve a szöuli egyesítési minisztérium.

Észak-Korea fő nukleáris komplexuma Jongbjonban működik, ezen kívül az ország a feltételezések szerint legalább egy további titkos urándúsító létesítményt működtet.

A fotókon látható centrifugák a korábban feltételezettnél kisebbnek és alacsonyabbnak tűnnek, ami arra utal, hogy Phenjan saját centrifugákat fejlesztett ki. A képek tanúsága szerint nagyszámú centrifugát kapcsolnak össze a magasan dúsított urán előállításához - mondta Li Szangju, a dél-koreai védelmi elemző intézet szakértője.

2010-ben Észak-Korea meghívott néhány külföldi tudóst Jongbjonba, de Jenny Town, az amerikai székhelyű Stimson Center kutatója hangsúlyozta, hogy a létesítményről pénteken megjelent képek az első fotók, amelyek nyilvánosságra kerültek. Hozzátette: a képek is jelzik, mennyire fejletté vált Észak-Korea urándúsító képessége.

Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője hétfőn közölte, hogy az ENSZ nukleáris megfigyelőszervezete olyan tevékenységről számolt be, amely egy reaktor és egy urándúsító létesítmény működésére utal Jongbjonban.

(MTI)