Újjáválasztották Abdel-Madzsid Tebbun leköszönő algériai elnököt, aki a szavazatok 95 százalékát kapta - jelentette be a választási hatóság (ANIE) elnöke vasárnap.

Az 5,630 millió leadott szavazatból 5,230 millióan - a voksolók 94,65 százaléka - szavaztak Tebbun független jelöltre - közölte Mohamed Sarfi.

A választási hatóság hivatalos részvételi adatot nem közölt, a szombati esti urnazáráskor átlagosan 48 százalékos volt a részvétel.

A választási hatóság szerint a választást „nagy átláthatóság” jellemezte. Néhány órával korábban Tebbun egyik ellenfele, a mérsékelt iszlamista Abdel Haszani Sérif bírálta a voksolás során elkövetett „jogsértéseket”. A jelölt szerint nyomás gyakoroltak egyes választóköri vezetőkre az eredmények - egyebek mellett a részvételi arány - „feltupírozása” érdekében.

Abdel Haszani Sérif a szavazatok 3, Juszef Ausis szocialista jelölt pedig 2,1 százalékát kapta

Első mandátumát Tebbun 2019 decemberében a szavazatok 58 százalékával nyerte, 40 százalék alatt részvételi arány mellett.

A földgázban gazdag észak-afrikai ország területét tekintve a fekete kontinens legnagyobb, 45 milliós lakosságával pedig a Dél-afrikai Köztársaság után a második legnépesebb országa (rejtély, hogy ezt honnan vette az MTI, csak a tizedik legnépesebb afrikai országról van szó, a listavezető pedig Nigéria - a szerk.).

(MTI)