Edmundo González Urrutia venezuelai ellenzéki vezető és korábbi elnökjelölt elhagyta a dél-amerikai országot és Spanyolországba távozott, amelynek kormányától korábban politikai menedékjogot kért - közölte vasárnapra virradó éjjel a venezuelai és a spanyol kormány.

José Manuel Albares spanyol külügyminiszter az X-en közölte, hogy González a spanyol légierő gépével "saját kérésére" hagyta el Caracast.

Delcy Rodríguez venezuelai alelnök szintén a közösségi médiában jelentette be, hogy a 75 éves ellenzéki politikus Caracas engedélyével "az ország politikai békéjének és nyugalmának érdekében" elhagyhatta az országot, miután néhány napja a caracasi spanyol nagykövetségen tartózkodott és politikai menedékjogot kért Madridtól.

Az ellenzéki politikus ellen elfogatási parancs volt érvényben, amelyet a júliusi választások körüli hivatalos vizsgálat keretében adott ki Venezuela legfőbb ügyésze, a többi között erőszakra való felbujtás, okirat-hamisítás és hatalomátvétel kísérletének vádjával.

A venezuelai választási bizottság július 28-án hivatalosan is a 2013 óta hatalmon lévő Nicolás Madurót nyilvánította az elnökválasztás győztesének, de az ellenzék csalást kiáltott, és az elnökválasztást követően kiterjedt, halálos áldozatokat is követelő tüntetések zajlottak Venezuelában, amelyek során több mint kétezer tiltakozót letartóztattak.

Több ország, köztük az Egyesült Államok, Peru és Argentína is az ellenzék jelöltjét ismerte el győztesként, de diplomáciai feszültségek alakultak ki Caracas és a vitatott venezuelai választásokkal kapcsolatban semleges álláspontot képviselő latin-amerikai államok között is. A Maduróval szemben barátságosabb brazil, mexikói és kolumbiai államfő ugyanis szintén nehezményezte az ellenzéki politikusok elleni intézkedéseket, valamint azt, hogy Caracas nem hozta nyilvánosságra a részletes szavazási eredményeket.

Venezuela a vitatott elnökválasztás után megszakította diplomáciai kapcsolatait Argentínával arra hivatkozva, hogy a caracasi argentin nagykövetséget a Nicolás Maduro elnök és alelnöke, Delcy Rodríguez elleni merényletek tervezésére használták fel. Márciusban a venezuelai ellenzék hat tagja kért menedéket a nagykövetségen, miután összeesküvés gyanújával elrendelték letartóztatásukat.

Venezuela szombaton megvonta Brazília jogosultságát arra, hogy az argentin érdekek védelme érdekében - Buenos Aires felhatalmazására - átvegye és biztosítsa az argentín nagykövetség felügyeletét. Brazília jelezte: mindaddig ellátja ezt a feladatot, amíg Venezuela erre a célra kijelöl egy másik, számára elfogadható államot. Caracas ugyanakkor diplomáciai források szerint arról biztosította a brazil kormányt, hogy nincs szándékában elfoglalni az argentín nagykövetséget.

Az argentin külügyi tárca pénteken arra kérte a Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy adjon ki elfogatóparancsot Maduro és más magas rangú venezuelai kormánytisztviselők ellen a választások után történt események miatt.

(MTI)