Az izraeli biztonságpolitikai kabinet Joáv Galant védelmi miniszter ellenében megszavazta, hogy az izraeli hadsereg továbbra is jelen legyen a palesztin lakosságú Gázai övezet és Egyiptom határánál fekvő, úgynevezett Philadelphi tengelyen.

Nyolc miniszter, köztük a miniszterelnök igennel szavazott, Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter tartózkodott, a védelmi miniszter pedig ellenezte a döntést. A tengelyen, a határsávban maradó erők elhelyezkedésének térképét a hadsereg készítette el, és az Egyesült Államok beépítette az elhurcolt izraeliek visszatérését célzó túszalkutervezetbe, melyet a palesztin iszlamista Hamász szervezet elutasított.

Galant és a védelmi szervezetek képviselői a kormányülésen közölték, hogy biztonsági szempontból nincs szükség arra, hogy az izraeli hadsereg a Philadelphi sáv körzetében maradjon, szerintük enélkül is lehetséges a válaszadás a biztonsági kihívásokra, lehetséges az erők kivonása a túszalku részeként.

A maradás mellett szavazó miniszterek úgy vélték a megbeszélésen, hogy "ez a döntés közelebb hozza a megállapodást", jóllehet ez az egyik legvitatottabb, a megállapodást akadályozó izraeli követelés a Hamásszal és Egyiptommal szemben. A miniszterek szerint a határozat világossá teszi a Hamász számára, hogy kompromisszumot kell kötnie ebben a kérdésben, "mint ahogyan a háború befejezésére vonatkozó követelése kapcsán is belement az alkuba".

Benjámin Netanjahu miniszterelnök a vitában kijelentette: a tavaly október 7-i "katasztrófát" - a Hamász fegyvereseinek izraeli területen végrehajtott terrortámadását - az okozta, hogy a tengely nem volt Izrael kezében. Szerinte hatalmas mennyiségű fegyvert juttattak át ezen a helyen a gázai terrorszervezetekhez. Bejelentette, hogy ez a helyzet "nem fog megismétlődni", és ezúttal Izrael eltökélt szándéka, hogy a kezében tartsa ezt a határszakaszt.

Egy hete azt jelentették be, hogy a miniszterelnök beleegyezett abba, hogy a hadsereg vonuljon vissza több száz méterre a Philadelphi tengelynél; de ez az engedmény nem vezetett áttöréshez a túsztárgyalásokon.

Joe Biden amerikai elnök a múlt héten telefonon tárgyalt Netanjahuval, és "nagyobb rugalmasságra" kérte a Gázai övezet déli része és az egyiptomi fennhatóság alatti Sínai-félsziget közötti határszakasz ügyében.

Az izraeli és egyiptomi katonai szakemberek az elmúlt hónapokban alternatív, kompromisszumos megoldási javaslatokról tárgyaltak, például föld alatti sorompóról, érzékelőkről és kamerák vagy megfigyelőtornyok építéséről a fegyvercsempészet megakadályozására. Felmerült nemzetközi erők esetleges bevonása is.

Az egyiptomi közvetítők ellenezték Izrael katonai jelenlétének a fenntartását ezen a részen, de beleegyeztek abba, hogy a kormányfő kérésére hozzáadják a Hamászhoz eljuttatott módosított túszalku javaslathoz a Philadelphi és az övezet közepén lévő Necer tengelyen maradó izraeli katonai jelenlét követelését, mely nem szerepelt a Hamász által elfogadott korábbi, Joe Biden által májusban bejelentett tűzszüneti és túszalkutervezetben.

(MTI)