Három együttműködési megállapodást is kötött Mali katonai vezetése a Roszatommal, illetve megvitatták egy kis kapacitású atomerőmű építését is - közölte szerdán az orosz állami atomenergetikai vállalat.

A Roszatom már évek óta igyekszik kiterjeszteni afrikai érdekeltségeit együttműködési megállapodásokkal. Ennek részeként erősítette kapcsolatait a hagyományos nyugati partnereiktől elforduló, 2020 óta hatalomra került nyugat-afrikai juntákkal.

A Roszatom közleményében tudatta, hogy képviselői a katonai kormányzat vezetőjével, Assimi Goitáival találkoztak július 2-án és 3-án. Hozzátette, hogy a mali kormányzat gazdasági, energetikai és oktatási ügyekért felelős tisztségviselőivel is egyeztettek.

A tájékoztatás szerint "egy orosz tervezésű, kis kapacitású atomerőmű építésének stratégiai projektjén" felül a katonai vezetés és a Roszatom képviselői napenergia-hasznosítási, illetve geológiai kutatási projekteket is megvitattak.

"A felek megegyeztek a szoros kapcsolattartásban, illetve abban, hogy rendszeresen összehangolják álláspontjaikat a közös munkafolyamat keretében" - olvasható az orosz konszern vállalat közleményében.

Jelenleg egyetlen atomerőmű működik az afrikai kontinensen, a dél-afrikai Fokváros közelében, bár a Roszatom már épít egy másikat Egyiptomban.

(MTI)