A szélsőségesség és a populizmus veszélyére figyelmeztetett Pedro Sánchez spanyol kormányfő szombaton Bukarestben a Szocialista Internacionálé (IS) európai tagozatának ülésén. Kijelentette, hogy csak a szocialisták képesek megállítani a szélsőjobb előretörését Európában.

A 132 szocialista, szociáldemokrata és munkáspártot tömörítő világszervezet szombaton a román fővárosban tartja európai tagozatának ülését, amelynek a nagyobbik román kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) a házigazdája.

Pedro Sánchez az IS elnökeként érkezett Bukarestbe, de ő és a házigazda kormányfő között diplomáciai találkozóra is sort kerítettek, Marcel Ciolacu szombaton a déli órákban a kormánypalotában fogadta a spanyol miniszterelnököt.

A News.ro hírportál jelentése szerint Pedro Sánchez az IS ülésén azt mondta: Európa a szélsőségesség és a populizmus erős hullámával küzd, amit csak a szocialisták képesek megállítani.

Úgy fogalmazott: eljött "az igazság pillanata", amikor a szocialistáknak fel kell emelkedniük, és meg kell állítaniuk a szélsőjobb előretörését, miután ezt senki más nem fogja megtenni helyettük, ők "az utolsó védvonal". "Rajtunk múlik, hogy Európa ne adja fel az elveit" - mondta Sánchez. Aláhúzta, hogy a szocialisták nincsenek egyedül, számíthatnak egymásra, ők az európai progresszívek reménysége.

Napjainkban, amikor az ukrajnai és a közel-keleti háború a világbékét fenyegeti, az eddig elért eredmények is veszélybe kerülnek, ezért a szocialistáknak eltökélteknek és saját elveikhez lojálisaknak kell lenniük - tette hozzá. "Meg kell erősítenünk a demokráciát, és harcolnunk kell azok ellen, akik hazugsággal és félretájékoztatással egész társadalmakat tesznek tönkre" - idézte az IS elnökét a News.ro.

Sánchez úgy vélte, a szocialista ideológia sikeres, amit a nagy-britanniai választások eredményei is bizonyítanak, és kifejezte abbéli reményét, hogy Franciaországban is hasonló győzelmet aratnak ennek hívei.

Marcel Ciolacu az IS közép- és kelet-európai regionális elnökeként arról beszélt, hogy valódi és nemcsak fél-, hanem teljes megoldásokat kell keresni a jelenlegi súlyos problémákra. Emlékeztetett, hogy a PSD nagy aránnyal nyerte meg a június 9-i romániai EP- és helyhatósági választásokat, részben mert kampánya az életszínvonalról és a gazdaság helyzetéről szólt.

Az idei év fő kihívásának nevezte az ukrajnai és a moldovai helyzetet is, rámutatva arra: Romániának mindkét állam felé ki kell mutatnia szolidaritását, hiszen bár Moldova nem áll fegyveres háborúban, hibrid háború zajlik ellene.

Aláhúzta: kormányfőként az ukrajnai gazdasági helyzetet is próbálta segíteni, miután meggyőződése szerint Ukrajnának meg kell nyernie a háborút, különben Vlagyimir Putyin orosz elnök előbb-utóbb minden államban "megsokszorozódik".

Marcel Ciolacu beszámolója szerint hivatali kollégájával beszélt a Spanyolországban élő román állampolgárok kettős állampolgárságának kérdéséről is, és azon meggyőződésének adott hangot, hogy az év végére sikerül rendezni azt.

A román kormányfő szerint 2024 végére azt is sikerül megoldani, hogy a román állampolgárok vízummentesen utazhassanak az Egyesült Államokba, valamint reményei szerint Románia teljes körű - a légi és tengeri után a szárazföldi - Schengen-övezeti csatlakozása is megvalósul.

(MTI)