Oroszország kísérletet hajtott végre csütörtökön egy esetleges ellenséges rakétavédelmi pajzsot áttörni képes RSZ–12M Topol rakétával – jelentette be az orosz hadászatirakéta-erők parancsnoksága és a moszkvai védelmi minisztérium.
Az ország északnyugati részén fekvő pleszecki űrrepülőtérről indították a hadászatirakéta-erők alakulatai a háromfokozatú, szilárd hajtóanyagú, 10 ezer kilométeres hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakétát. A hivatalos közlések szerint a rakéta „nagy pontossággal” eltalálta a kamcsatkai Kura rakétalőtéren kijelölt célt. E hivatalos bejelentések szerint rutinjellegű gyakorlatról van szó, hiszen a Topol típusú rakéták 1988 óta hadrendben vannak.
Az utóbbi hónapokban Oroszország több kísérletet is végzett több robbanófejjel felszerelhető interkontinentális ballisztikus rakétákkal. Nyugati megfigyelők összefüggésbe hozzák a gyakori kísérleteket az Egyesült Államoknak azzal a tervével, hogy Közép-Európába (Csehországba és Lengyelországba) telepíti globális rakétavédelmi rendszerének egyes elemeit.
(MTI)