Ugrás a cikkhez
Reklám

Történelmi mélypontra csökkent a születések száma Spanyolországban tavaly - közölte a spanyol statisztikai hivatal.

Az éves beszámolóból kiderült: tavaly 322 ezer gyerek jött világra a dél-európai országban, 2 százalékkal, 6600-zal kevesebb, mint 2022-ben. Ilyen kevés gyerek még nem született Spanyolországban azóta, hogy 1941-ben elkezdték regisztrálni ezeket az adatokat.

Összehasonlításként: 2013-ban még 424 ezren születtek egy év alatt, tíz év alatt a csökkenés mértéke meghaladta a 24 százalékot.

A jelentés szerint a 40 év feletti anyák száma 19 százalékkal nőtt a múlt évben, arányuk elérte a 10,7 százalékot. A 25 év alatt szülő nők száma 26 százalékkal csökkent, arányuk 9,4 százalék volt 2023-ban.

Területi bontásban a 17 spanyol tartomány és két autonóm város közül mindössze kettőben emelkedett a születésszám: Madridban 2,7 és Extremadurában 0,6 százalékkal.

Az INE felhívta figyelmet arra, hogy Spanyolországban utoljára 2014-ben nőtt a születésszám, azóta folyamatosan csökken.

A jelentés beszámolt a halálozásokról is. Eszerint a múlt évben 435 ezren hunytak el, 5,8 százalékkal, 26 ezerrel kevesebben, mint 2022-ben.

(MTI)

Korábban írtuk: Egyre gyorsabban fogy a magyar: a modern kori történelemben nem volt még ilyen kevés újszülött hazánkban





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából