Az Egyesült Államok adóssága most először haladja meg a 34 ezer milliárd dollárt. A 34 billió dollár igazán akkor döbbenetes, ha kivetítjük minden egyes amerikai állampolgárra, és a fejenkénti (a csecsemőtől az aggastyánig) 101 233 dolláros szövetségi adósság minden nappal nagyobb lesz – jelezte elemzésében Matus Tibor. A Makronóm Intézet közgazdásza arra is rávilágított, hogy a kritikusok szerint így néz ki a végjáték, egy adósságspirál, amely teljesen kicsúszott az irányítás alól, írja az Index.




Nagyjából három hónappal azután, hogy az Egyesült Államok államadóssága először érte el a 33 ezer milliárd dollárt, máris új mérföldkőhöz érkezett. A jelenlegi teljes adósság több mint 2 billió, vagyis 2000 milliárd dolláros növekedés a tavalyi év eleji 31,4 billió dolláros adóssághoz képest. Az elmúlt 2 évben az adósság 4 ezermilliárddal emelkedett, ami exponenciális növekedésnek tekinthető.

Az Egyesült Államok adósságának a bruttó hazai termékéhez (GDP) viszonyított aránya meghaladja a 120 százalékot – jelezte elemzésében Matus Tibor. A Makronóm Intézet elemzője ismertette, hogy az adóbevételek tavaly csökkentek, a kiadások a Covid előtti szint felett maradtak, és az állami hitelfelvételi költségek nőttek a Federal Reserve kamatemelései miatt.

A bejelentés akkor történt, amikor az új évben a törvényhozók már készülődnek a költségvetési leszámolásra. Január 19-én és február 2-án lejárnak a szövetségi kiadási törvények, és a hosszabbítások elutasítása akár egy részleges kormányzati leállást kényszeríthet ki (ennek elkerülése érdekében megegyezést kötött Chuck Schumer, a szenátus demokrata többségének vezetője, valamint Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke). Az Egyesült Államok tavaly 2025 elejéig felfüggesztette a szövetségi adósságplafont, ez volt a 103. alkalom az adósságplafon kiigazítására.

Halmozódik a sosem látott mértékű államadósság

A közgazdászok élesen megosztottak a szövetségi adósság veszélyeivel kapcsolatban. Egyes szakértők úgy érvelnek, hogy a csúnya számok veszélyt jelentenek az ország költségvetési egészségére, míg mások azt állítják, hogy a szövetségi kormánynak bőven van hitelfelvételi lehetősége a gazdasági válság kockáztatása nélkül. A gazdaság gyors ütemben növekedett az elmúlt negyedévekben, emiatt az adósságnövekedés kevésbé volt jelentős.

Biden elnök a hiány billiókkal való növelését az előző kormány adócsökkentésével magyarázta, érvelve azzal, hogy George W. Bush és Donald Trump elnök adócsökkentései és az azt követő kétpárti hosszabbításuk eddig 10 billió dollárral növelte az államadósságot – világított rá Matus, megjegyezve, hogy ezzel ellentétben a republikánusok a Biden és más demokraták idején elfogadott kiadási intézkedéseket hozzák fel. Joe Biden kormányzása alatt az államadósság ugyanis 6,25 ezer milliárd dollárral nőtt. Azt is felhozzák, hogy

az Egyesült Államoknak 225 évébe telt, amíg az államadóssága elérte a 6 ezer milliárd dolláros határt, most pedig kevesebb mint 3 év kellett a 6 billióhoz.

A republikánusokat a Fehér Ház azzal vádolja, hogy meg akarják duplázni a MAGAnomicsot a gazdagoknak szánt több mint 3 billió dolláros ajándékkal, miközben a szorgalmas amerikaiakat arra kényszerítik, hogy a társadalombiztosítás, a Medicare és a Medicaid leépítésével fizessék meg ennek az árát. A Fehér Házban a „bidenomics” ellentételezésére alkották meg a „MAGAnomics” fogalmat, amelynek az első fele Trump „Make American Great Again” szlogenjének rövidítésére utal.

A kínaiak szerint az USA államadóssága „barbár módon” növekszik

Egy kínai portál arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok hosszú távú külkereskedelmi hiányt tart fenn, dollárt exportál és inflációt okoz, az „adósságciklus” rendszerében pedig nagyszabású kötvénykibocsátással vonják ki a zöldhasút.

Az ázsiaiak szerint a rendkívül alacsony hitelfelvételi költségek miatt az Egyesült Államok egyre inkább a hegemóniájával való visszaélés és az adósság rabjává vált.

A kínaiak kiemelik, hogy Washington az adósságnövekedés ellenére a 2024-es pénzügyi évre rekordnagyságú, 886 milliárd dollárt különít el a védelmi költségvetésre, ami közel 30 milliárdos növekedés az előző évhez képest. A védelmi költségvetésnek látható a tendenciája: 2021-ben elérte a 742 milliárd dollárt, és a várakozások szerint 2032-re 998 milliárdra nő.

Egyes statisztikák azt mutatják, hogy 2001-től 2022-ig az Egyesült Államok 8 ezer milliárd dollárt költött háborúra.

Jeffrey Sachs, az ENSZ főtitkárának egykori különleges tanácsadója és a Columbia Egyetem közgazdászprofesszora szerint is a jelenlegi amerikai adósságválság fő oka a kormány háborús függősége.

A dollár egyik legrosszabb éve volt 2023

Az orosz Vzgljad portál álláspontja egybeesik a Bloombergével, amely a tavalyi évet a dollár legrosszabb évének nevezte a koronavírus-járvány kezdete óta.

Az amerikai devizaindex csaknem 3 százalékot esett, ami 2020 óta a legnagyobb visszaesés.

Sőt, orosz szakértők szerint az idén is folytatódik a zöldhasú gyengélkedése. A dollár gyengülésének a hátterében a világ összes valutája erősödött, és ennek köszönhetően a jüan 2024-ben három év után először erősödik.

Persze Amerikában is sokan kritikusan szemlélik a folyamatot, mondván, ehhez azért komoly munka kellett a költekező döntéshozóktól, ami nem ment volna a fősodorbeli média segítsége nélkül, „amely folyamatosan biztosította az amerikaiakat arról, hogy rendben van, amikor a gyermekeinktől és az unokáinktól lopunk el dollárbilliókat” – mondják a szembehelyezkedők.

A kritikusok szerint ez egy olyan bűntett, amit azzal sem lehet indokolni, hogy az óriási kölcsönpénzhegyek nélkül az Egyesült Államok gazdasága már rég összeomlott volna – mutatott rá Matus Tibor, megjegyezve, hogy enélkül nem vetíthették volna ki az eddigi katonai és gazdasági erőt az egész bolygón, és Amerika helye a világban csökkent volna.

A világ elsődleges tartalékvalutájának birtoklása óriási forrása a hatalomnak, ami most, úgy tűnik, elhalványul – véli a Makronóm Intézet közgazdásza, hozzáfűzve, hogy a nemzetek szerte a világon kezdenek eltávolodni attól, hogy a dollárt használják a nemzetközi kereskedelemben, és egyre hezitálnak az amerikai adósság megvásárlásával kapcsolatban.

A 34 billió dollár igazán akkor döbbenetes, ha kivetítjük minden egyes amerikai állampolgárra, és a fejenkénti (a csecsemőtől az aggastyánig) 101 233 dolláros szövetségi adósság minden nappal nagyobb lesz – világított rá a szakértő, megjegyezve, hogy a kritikusok szerint így néz ki a végjáték, egy adósságspirál, amely teljesen kicsúszott az irányítás alól. „Ahogy mondják, Amerika pénzbirodalma szép volt, amíg fennállt, de most itt a pánik, és a közelgő összeomlás a történelemkönyvek egyik tanulságos lapja lesz” – zárta elemzését a közgazdász.