Az ukrán külügyminisztérium kedden bekérette a kijevi lengyel nagykövetet Andrzej Duda lengyel elnök külpolitikai tanácsadója, Marcin Przydacz korábbi "elfogadhatatlan" megjegyzése miatt.



Marcin Przydacz (fotó: Kuba Atys / Agencja Wyborcza.pl)

"A külügyminisztériumi megbeszélésen hangsúlyoztuk, hogy a Lengyelország által (Ukrajnának) nyújtott segítséggel kapcsolatos állítólagos ukrán hálátlanságra vonatkozó megjegyzések valótlanok és elfogadhatatlanok" - szögezte le Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő a tárca honlapján közzétett nyilatkozatában.

A lengyel média szerint Przydacz hétfőn annak lehetőségéről beszélt, hogy Varsó meghosszabbíthatja az ukrán mezőgazdasági termékekkel szembeni lengyel behozatali tilalmat, és az elnöki külpolitikai tanácsadó felszólította Kijevet: legyen hálás az ukrajnai háború folyamán Lengyelország által nyújtott támogatásért.

"Ami ma a legfontosabb, az a lengyel gazdák érdekeinek megvédése" - idézte a lengyel média Przydaczot, aki hozzátette:

azt hiszem, (Kijevnek) érdemes lenne megfontolnia, hogy elkezdje kimutatni a háláját azért a támogatásért, amelyet Lengyelország nyújtott Ukrajnának az elmúlt hónapokban és években.

Öt közép-európai ország, köztük Lengyelország szeretné elérni, hogy az Európai Uniónak (EU) az Ukrajnából érkező gabonára vonatkozó importtilalmát legalább az év végéig meghosszabbítsák. A jelenlegi EU-s importtilalom a terv szerint szeptember 15-én lejár. Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnök júliusban kijelentette: Varsó nem fogja feloldani az ukrán gabona importjára vonatkozó behozatali tilalmat szeptember 15-én még akkor sem, ha az EU addig nem tud megállapodni a hosszabbításról.

Frissítés: alakul: a varsói ukrán nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét is bekéretik

Ukrán tisztségviselők több közelmúltbeli kijelentése miatt bekéretik szerdán a varsói ukrán nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét - jelentette be Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes.

A lépés előzménye, hogy kedden bekérették a kijevi külügyminisztériumba az ottani lengyel nagykövetet a varsói államfői hivatal külügyi irodája főnökének, Marcin Przydacznak az ukrán gabonakivitelre vonatkozó kijelentése miatt.

Pawel Jablonski külügyminiszter-helyettes a PAP hírügynökséggel kedd este közölte: az ideiglenes ukrán ügyvivő bekéretésének az az oka, hogy ukrán tisztségviselők tettek bizonyos kijelentéseket, amelyek egy része Bartosz Cichocki kijevi lengyel nagykövet bekéretésére vonatkoznak, és amelyek Varsó szerint "nem helyénvalók".

"A beszélgetés nagyon őszinte lesz" - jelezte Jablonski. Közölte azt is: Vaszil Zvarics varsói ukrán nagykövet jelenleg Kijevben tartózkodik a nagyköveti értekezleten. Miután visszatér Lengyelországba, az első lehetséges időpontban őt is megbeszélésre invitálják - tette hozzá.

A kijevi lengyel nagykövet bekéretésének előzménye, hogy hétfőn Marcin Przydacz lengyel elnöki külügyi irodai vezető arról beszélt, Varsó meghosszabbíthatja az ukrán mezőgazdasági termékekkel szembeni lengyel behozatali tilalmat, és felszólította Kijevet: Oroszország által megtámadottként legyen hálás Lengyelországnak a támogatásáért.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kedden a Twitter közösségi honlapján azt írta: "soha nem lett volna szabad" bekéretni a kijevi lengyel nagykövet, mivel Bartosz Cichocki az egyetlen külföldi nagykövet volt, aki Ukrajna megtámadása után is kijevi állomáshelyén maradt.

A nemzetközi politikában "nem fordulhatnak elő ilyen hibák, tekintettel a folyamatban lévő háborúra, valamint arra a hatalmas támogatásra, amelyet Lengyelország Ukrajnának nyújtott" - hangsúlyozta Morawiecki.

2. frissítés: már a volhíniai mészárlás témája is előkerült

A gabonaügyben Varsó a lengyel hozzáállás megértését várja el az ukrán féltől - jelentette ki Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes szerdán, miután az ukrán nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét fogadta.

Jablonski a sajtóértekezletén "nem helyénvalónak és szükségtelennek" nevezte a kijevi tisztségviselők több közelmúltbeli kijelentését, amelyek, mint mondta, ártanak a jó kétoldalú kapcsolatoknak.

A külügyminiszter-helyettes ezáltal azon ukrán nyilatkozatokra is utalt, amelyek Bartosz Cichocki kijevi lengyel nagykövet előző napi bekéretésére vonatkoztak. Cichocki bekéretésének előzménye, hogy hétfőn Marcin Przydacz, a lengyel elnök külügyi irodavezetője arról beszélt, hogy Varsó meghosszabbíthatja az ukrán mezőgazdasági termékekkel szembeni lengyel behozatali tilalmat, és felszólította Kijevet: mutassa ki háláját Lengyelországnak azért a támogatásért, amelyet Lengyelország nyújtott Ukrajnának az elmúlt hónapokban és években.

Jablonski aláhúzta: Lengyelország jó kapcsolatokat szeretne ápolni Ukrajnával, e téren viszont a kölcsönösség elve alkalmazandó, szükséges "az egymás iránti tisztelet és a nemzeti érdekek megértése".

Lengyelország továbbra is támogatni akarja Ukrajnát, Varsó úgy fogja fel az ukrajnai orosz agressziót, hogy az a lengyel érdekeket is veszélyezteti - hangsúlyozta a miniszterhelyettes. "Egyúttal elvárjuk, hogy az ukrán fél megértse szükségleteinket és hozzáállásunkat" - tette hozzá.

Kifejtette: elsősorban a gabonaügyre, valamint a egykori Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) és az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) által 1943-ban elkövetett volhíniai mészárlás témájának rendezésére gondol.

Jablonski kilátásba helyezte a kétoldalú párbeszéd folytatását.

A lengyel sajtó Volodimir Zelenszkij kedd esti Twitter-bejegyzését idézi, amelyben az ukrán elnök aláhúzta: Kijev "rendkívüli módon megbecsüli Lengyelország történelmi jellegű támogatását" az ukrajnai háború során. "Nem engedjük meg, hogy akármilyen politikai mozzanat elrontsa az ukrán és a lengyel nép közötti kapcsolatokat" - utalt Zelenszkij a diplomáciai csörtére.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk:

- A brit védelmi miniszternek elege van a hálátlan zsidó követelőzésből: "én nem az Amazon házhozszállító szolgálat vagyok"

- Szóltak a brit védelmi miniszternek, hogy nem úgy gondolta ám azt az amazonos hasonlatot