A brit Just Stop Oil környezetvédő csoport aktivistái megzavarták a világ egyik legjelentősebb komolyzenei fesztiválja, a BBC Proms megnyitóját, majd rövid időn belül fennakadást okoztak a Channel 4 televízió egyik műsorának felvételén is.

Két aktivista a patinás londoni Royal Albert Hall rendezvényközpont színpadára szaladt be pénteken a BBC Proms teltházas, azaz mintegy hatezer néző előtt tartott megnyitóján. Konfettit szórtak szét, hangszóróba kiabálva követelték a brit kormánytól, hogy ne engedélyezzenek újabb olaj- és gázkitermelési projekteket - közölte a Just Stop Oil a Twitteren.

A közönség soraiból többen nemtetszésüknek adtak hangot. Az incidens behallatszott az esemény élő rádiós közvetítésébe is. Az aktivistákat a helyi szervezők gyorsan eltávolították a színpadról.

A csoport azt közölte: akciójukkal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy - meglátásuk szerint - a BBC "csalódást keltő módon" tálalja műsoraiban a klímaválsággal kapcsolatos vészhelyzetet. "Az utóbbi hetekben a BBC-t az a vád érte, hogy kiegyensúlyozatlanul foglalkozik az éghajlatváltozással, és kritika nélkül szajkózza a kormány és az olajvállalatok propagandáját" - fogalmazott a környezetvédő csoport.

Az incidensre reagálva Lucy Frazer kulturális miniszter a Twitteren azt írta: ezeknek az "ökozélótáknak" nem lenne szabad sporteseményeket, esküvőket vagy a Proms rendezvényeit megzavarni. A miniszter azt üzente az aktivistáknak: "hagyják az embereket, hogy jól érezhessék magukat a kedvenc rendezvényeiken, és ne rombolják tovább a saját ügyüket".

A Just Stop Oil közzétett egy videót nem sokkal később arról, hogy a Channel 4 brit csatorna The Last Leg című beszélgetős show-ja felvételén is megjelentek aktivistái, akik egy láthatósági mellényt adtak át a műsorvezetőnek.

(MTI)