Százhúsz éve, 1903. július 13-án adták át a forgalomnak a világ leghosszabb vasútvonalát, a Szentpétervárt és a Csendes-óceán partján fekvő Vlagyivosztokot összekötő transzszibériai vasutat.
Forrás: transsiberianexpress.net
A "nagy szibériai vasútvonal" építése 1891. május 31-én kezdődött meg hivatalosan, jóllehet a munkálatok ekkor már folytak az Urál tövében fekvő Cseljabinszknál. Az első kapavágást Vlagyivosztokban a világ körüli útjáról visszatérő Nyikolaj Alekszandrovics trónörökös, a későbbi II. Miklós cár jelenlétében tették meg, sőt a díszegyenruhás nagyherceg saját kezűleg vitt el egy talicska földet az építési területre.
Az építkezés emberfeletti erőfeszítést követelt, mert szélsőséges időjárási körülmények között, hatalmas, szinte lakatlan területen kellett a síneket lefektetni, számos munkát csak kézi erővel lehetett végezni. A munkálatok 9600 építőmunkással indultak el, de volt olyan időszak, amikor a szakmunkások és a mérnökök mellett 80 ezer elítélt, katona és paraszt dolgozott a vasúton.
A keleti és nyugati irányból haladó építők 1901. november 3-án találkoztak, ekkor verték be az utolsó, aranyból készült talpfaszöget.
Az első szerelvény 1903. július 13-án indult el az orosz birodalom akkori fővárosa, a Szentpétervár és a távol-keleti Vlagyivosztok közötti 9508 kilométeres útra, amelyet 16 nap alatt tett meg. A szerelvényt akkor még kompon szállították át a Bajkál-tavon, az elkerülő szakasz csak 1905 októberére készült el. A vasútvonalat teljesen csak 1916 októberére fejezték be, addig évente mintegy 670 kilométernyi vágányt fektettek le. A gyors ütemben folyó munkálatok költségei csillagászati összeget, 1,5 milliárd arany rubelt tettek ki, de ehhez nem vettek fel külföldi hitelt.
A vasút az 1917-es bolsevik hatalomátvételig Szentpétervárról indult, egy rövid ideig a szerelvények egészen az északkelet-kínai Port Arthurig közlekedtek, de a kikötőt Oroszország a Japánnal 1904-1905-ben vívott háborúban elvesztette. A világ leghosszabb vasútvonalának jelenlegi hossza 9288,2 kilométer, de a tarifarendszer miatt a jegyért 9298 kilométer után kell fizetni.
A vonat két kontinensen fut keresztül, Európában 1777, Ázsiában 7512 kilométert tesz meg, a két földrész közti határvonalat Pervouralszk város közelében egy obeliszk jelzi. A 87 megálló között öt milliós nagyváros van - Moszkva, Perm, Jekatyerinburg, Omszk és Novoszibirszk -, sokat azonban a térképen is nehéz megtalálni. A legnagyobb állomás az 1940-ben épült novoszibirszki, amely sokáig a Szovjetunió legnagyobb pályaudvara volt. A vonat megáll a világ egyetlen, 1904-ben márványból épült vasútállomásán is, a Bajkál-tó melletti Szlugyanka városkában. A vágányok 207 kilométer hosszan futnak a Bajkál-tó mellett, amely 1637 méteres legnagyobb mélységével a világ legmélyebb tava, az utolsó 39 kilométert pedig az Amuri-öböl partján teszi meg a szerelvény.
A "Transzszib" útja 16 nagyobb folyót keresztez, köztük van a Volga, a Káma, az Ob, a Jenyiszej, az Oka és az Amur. Utóbbi ekkor már mintegy 2 kilométer széles, a szerelvény áthalad a Hor folyó fölött is, amelynek vízszint-igazodása 9 méter, a Hilok pedig arról ismert, hogy 1897-ben áradásával nagy pusztítást végzett a Bajkálon túli vonal nyugati részén. 1989-ben a vasút Ufa környéki szakaszán történt hatalmas gázrobbanás, a balesetben több mint ötszázan vesztették életüket.
A transzszibériai vasútvonal legnyugatibb állomása Moszkva, a legkeletibb Habarovszk, a legdélibb Vlagyivosztok, a legészakibb Kirov - de nem ez a leghidegebb pont, hanem a Bajkálon túli Mogocsa, ahol -62 Celsius-fokot is mértek. A vasútvonal legmagasabbra (1040 méterre) a Bajkálon túli Jablonova hegységben kapaszkodik, Vlagyivosztok előtt 30 kilométerrel viszont egy rövid szakaszon a tengerszint alatt néhány méterrel fut. Leghosszabb hídja, amely az Amur felett ível át, több mint 2,6 kilométeres; a vonalon 15 alagút található, ezek közül a leghosszabb több mint 7 kilométeres, és nyolc időzónán halad át.
A vasutat széles, 1524 mm-es nyomtávval építették az európai 1435 mm-essel szemben, kezdetben csak egy vágánnyal, így a forgalom egyszerre egy irányban történt. A teljes villamosítás, 73 éves munka után, 2002 decemberében fejeződött be, ma már a legmodernebb szerelvényeken légkondicionálás, zuhanyzókocsi és televízió is szolgálja az utasok kényelmét. A fülkék két-, illetve négyágyasak, a luxus kategóriákban saját vécével és zuhanyzóval felszereltek, de az utazás lehetséges 54 fős közös hálókocsiban is. Ma már nem feltétlenül kell a vonatra felszállni ahhoz, hogy valaki végig élvezze az utat, az interneten ugyanis virtuálisan követhető az utazás, az érdeklődők a vonatok belsejéről is tájékozódhatnak a világhálón.
A több mint 9 ezer kilométeres távolságot a leggyorsabban - 6 nap, 1 óra és 59 perc alatt - a Rosszija-expressz teszi meg, a klasszikus vonaton történő utazás 166 órát (csaknem egy teljes hetet) vesz igénybe. A Transzszibériai vasútvonalnak rendkívül fontos szerepe volt az oroszországi nyersanyag-lelőhelyek összekötésében, s ma is kiemelkedő jelentősége van a teherszállítás szempontjából. A filmeseket is megihlette - forgattak róla dokumentumfilmet, s játékfilmek helyszínéül is szolgált. Peter Carl Fabergé, az utolsó orosz cári ékszerész egyik ékszertojása egy felhúzható kis aranyvonatot rejtett, a tojást körbevevő szürke szalagra pedig a transzszibériai vasút térképét rajzolták.
(MTI)
