Legalább hárman meghaltak és egy embert keresnek az Új-Zélandra pénteken lezúduló heves esőzések okozta áradások miatt - közölte a helyi média.
A szigetország legnagyobb városában, Aucklandben és a város térségében pénteken rendkívüli állapotot hirdettek a szélsőséges időjárás miatt. Meteorológiai felmérések szerint a pénteki volt Auckland valaha volt legesősebb napja: annyi csapadék hullott egy nap alatt, mint amennyi általában egy egész nyár alatt szokott.
A hatóságok az elöntött köztereken két ember holttestére leltek, a harmadik halálos áldozatot pedig Auckland Remuera negyedében egy, a földcsuszamlások által tönkretett lakóház romjai közt találták meg. A város tűz- és katasztrófavédelmi hatósága közölte, hogy több mint kétezer hívás érkezett be hozzájuk, és hétszáznál is több helyszínre riasztották őket. Közel 130 ember rekedt autókban vagy házakban, és egy embert még mindig keresnek, akit a bejelentés szerint elsodort az árvíz.
Chris Hipkins miniszterelnök szombat délután - magyar idő szerint szombatra virradóan - a helyszínre érkezvén arra kérte a helyieket, hogy ha nem muszáj, ne hagyják el otthonaikat. Figyelmeztetett, hogy az időjárás javulása nem jelenti a veszély végét, az előrejelzések szerint ugyanis további esőzések várhatóak.
"A legfontosabb most az, hogy biztosítsuk az aucklandiek biztonságát, elhelyezését és szükség szerint a legfontosabb ellátásokhoz való hozzáférésüket" - hangoztatta a kormányfő.
Az áradások járhatatlanná tették az országutakat, a nagy mennyiségű víz pedig elöntötte a lakóházakat. A felhőszakadás következtében az aucklandi reptér több részét is elárasztotta a víz, a légi közlekedést felfüggesztették. A miniszterelnök beszámolója szerint az áramszolgáltatásokat a legtöbb helyen sikerült helyreállítani, noha mintegy 3500 lakás továbbra is áram nélkül maradt.
Elton John brit énekes pénteki és szombati nagykoncertjét is lemondták, noha többen is kifogásolták a városvezetés döntését, amiért akkor jelentették be a pénteki koncert lefújását, amikor sokan már megérkeztek a stadionba.
(MTI)