Nincs jele annak, hogy terrortámadás lett volna a Németország északi részén, Brokstedtben elkövetett, két halottal és több sebesülttel járó késes támadás - közölte csütörtökön az észak-németországi Itzehoe ügyészsége.

Peter Müller-Rakow, az ügyészség szóvivője újságíróknak azt mondta, folyik a vizsgálat az indíték feltárására.

A rendőrség mindeközben megerősítette a sajtóban már korábban napvilágot látott hírt, miszerint a 33 éves támadó palesztin származású. A gyanúsítottnak nincs bejelentett lakcíme, és január közepén szabadult a börtönből, ahová súlyos testi sértés miatt került - tájékoztattak.

A hatóságok azt közölték, várhatóan a nap folyamán hallgatják ki a támadót, aki maga is könnyebben megsebesült, de azóta kiengedték a kórházból, és őrizetben van.

Sabine Sütterlin-Waack, Schleswig-Holstein tartomány belügyminisztere a tartományi parlament ülése előtt azt mondta, a támadásban egy 16 éves lány és egy 19 éves fiatalember vesztette életét. Mindketten helyiek voltak és ismerték egymást - tette hozzá.

A gyanúsított szerdán a Kiel és Hamburg között közlekedő regionális vonaton rontott rá az utasokra röviddel 15 óra előtt, amikor a szerelvény beérkezett a brokstedti vasútállomására. A támadás nyomán egyes hírportálok biztonsági forrásokra hivatkozó hírügynökségi jelentéseket idézve azt írták, hogy a nyomozás első megállapításai szerint a férfi mentális betegségben szenvedhet.

(MTI)

Korábban írtuk: Újabb késes támadás volt Németországban, két halott - csak a szokásos közel-keleti mentális betegség