Az Egyesült Államok szerint iráni katonai személyzet segít a Krímben az orosz hadseregnek az Ukrajna elleni dróntámadásoknál - közölte Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője és a Fehér Ház csütörtökön.

"Ma már meg tudjuk erősíteni, hogy a Krímben állomásozó orosz katonák iráni drónokat irányítottak, Ukrajna - egyebek mellett az elmúlt napokban Kijev - elleni légicsapásokra felhasználva őket" - jelentette ki John Kirby, az amerikai elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője.

Hozzátette: úgy vélik, iráni katonák tartózkodtak a helyszínen, és segítettek Oroszországnak ezekben a műveletekben.

Oroszország több tucatnyi drónt kapott eddig, és továbbiakat is kapni fog - tette hozzá a szóvivő. Hangsúlyozta: az Egyesült Államok attól tart: Oroszország más iráni fegyvereket, például föld-föld rakétákat is be akar szerezni, hogy Ukrajnában bevesse őket.

Az Egyesült Államok mindent megtesz, hogy véget vessen ezeknek a fegyverszállításoknak, és továbbra is szigorúan alkalmazza az oroszországi és iráni fegyverszállítások elleni szankciókat - tette hozzá a szóvivő.

Az iráni külügyminiszter csütörtökön elutasította az Európai Uniónak azt az állítását, hogy Irán rakétákat és drónokat küldött volna Oroszországnak.
Josep Borrellel, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével folytatott telefonbeszélgetésén az iráni külügyminiszter kijelentette, hogy az iráni politika ellenzi az orosz-ukrán konfliktust és annak kiszélesedését. Ezt Hoszein Amirabdollahián közölte Twitter-oldalán.

"Irán ugyan együttműködik védelmi téren Oroszországgal, az Ukrajna ellen bevetendő drónok és fegyverek azonban nem képezik Irán politikájának a részét" - írta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy alaptalan az az állítás, miszerint iráni rakétákat szállítanának Ukrajna elleni bevetésre.

(MTI)