Ugrás a cikkhez
Reklám

Gera egy 94 ezres város a németországi Türingia tartományban, itt tüntetett hétfőn este az ellenzéki Alternatíva Németországnak párt (AfD) a szankciók ellen, de erősen szóba került az amerikai jelenlét is Németországban, amely ellen szintén szót emeltek.

Több ezren gyűltek össze a türingiai Gerában a német összetartozás napján akciókra és tüntetésekre. Az első rendőrségi jelentések szerint hétfőn mintegy 10 ezren vonultak utcára. A résztvevők hangosan, síppal és dobbal tiltakoztak a szövetségi kormány jelenlegi politikája, az infláció és az ukrajnai háború ellen. Este tiltakozó menet ment keresztül a városon. A résztvevők az Oroszország elleni szankciók megszüntetését is szorgalmazták - írja faz.net.



Frieden mit Russland - Békét Oroszországgal! (fotó: MDR)

Az antifasiszta felforgató söpredék is megjelent természetesen, de ezúttal nem tudtak túl nagy erőket mozgósítani, vélhetően elmaradt az állami támogatás és a napi "zsold". Ugyanis a rendőrség tájékoztatása szerint mintegy 370 példány gyűlt össze belőlük. Egyébiránt nem csak Gerában, hanem Kelet-Németország más városaiban is voltak megmozdulások, például a szászországi Plauenben és a szász-anhalti Magdeburgban.



Björn Höcke (fotó: Facebook)

A gerai vonuláson (amely átszelte az egész várost) és tüntetésen részt vett az AfD türingiai párt- és frakcióvezetője is, Björn Höcke is. Tudvalevő, hogy őt és a pártot Türingiában bevallottan is megfigyeli a "német" Alkotmányvédelmi Hivatal. Björn Höcke külön kiemelendik az AfD-ből, hiszen korábban is tett már rendkívül bátor és szókimondó kijelentéseket, legutóbb például azt, hogy az amerikai megszálló erőknek távozniuk kell Németországból, ugyanis ma Németország egy megszállt állam.



Ami go home - Amerikaiak, hazafelé! (fotó: MDR)

Lantos János - Kuruc.info





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából