Ugrás a cikkhez

Az izraeli hadsereg felszámolta a Gázai övezetet irányító Hamász újabb támadó alagútját az övezet északi résznél - jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál hétfőn.

A lapnak nyilatkozó tisztviselő szerint ezt az alagutat a tavaly májusi hadműveletben egyszer már elpusztították, de azóta a Hamász újjáépítette, és két új ágat toldott hozzá.

A járat behatolt Izrael felségterületére, de az izraeli területeken megépített, föld alatt is mélyen lenyúló betonfal miatt érdemben nem tudták átvezetni a határon, és nem jelentett veszélyt.

"A közelmúltban vettük észre, hogy erőfeszítéseket tettek a régi alagút nyomvonalának helyreállítására, és vizsgálatok után megtaláltuk az alagutat a két, Izraelbe hatoló új ágával együtt" - nyilatkozott Nimród Aloni tábornok, a gázai egység parancsnoka.

A hadsereg nem közölte, hogy pontosan milyen mély volt az alagút, de azt bejelentették, hogy Gáza város területén volt a bejárata. Hatalmas mennyiségű betont öntöttek a két járatba, és ezzel működésképtelenné tették azokat.

Izrael az utóbbi években épített csúcstechnológiájú érzékelőkkel ellátott, föld alatt is kiterjesztett betonfalrendszert, hogy megvédje déli városait a gázai alagutak ellen, amelyek korábban komoly biztonsági fenyegetést jelentettek. A föld felett pedig hat méter magas acélkerítést húztak fel izraeli területen belül, több tucat méterre a nemzetközi határtól. Emellett radarrendszerekkel, egyéb megfigyelő eszközökkel és távirányított fegyverekkel is bővítették a határ védelmét.

(MTI nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából