Az ukrán katonai vezetés parancsára letették a fegyvert a mariupoli Azovsztal fémműben ragadt Azov ezred megmaradt katonái, ezt Denisz Prokopenko alezredes, az Azov vezetője jelentette be pénteken - írja a BBC nyomán a Telex.

Azt mondta, a megmaradt katonák életének megmentésére kapott parancsot, valamint a város védelmének beszüntetésére. A nehéz harcok, a bekerítés és az utánpótlás hiánya ellenére a civileket sikerült evakuálni, a sebesültek pedig megkapták a szükséges orvosi ellátást – mondta.

Ami az „elesett hősöket” illeti, reméli, a közeljövőben a hozzátartozók és egész Ukrajna tisztességgel eltemetheti őket. „Dicsőség Ukrajnának!” – zárta üzenetét.

Oroszország szerint közel 2000 ukrán katona adta már meg magát a mariupoli Azovsztal acélműnél.

Frissítés: videón az átvizsgálás

Egy orosz haditudósító, Alekszandr Szladkov hosszú videót közölt a Telegramon arról, hogy miként adták meg magukat az Azov ezred katonái. A felvételt a mérete miatt a Telegramon csak saját felhasználóval tekinthető meg, és a Twitteren is több részben tették közzé.

A videón az látszik, hogy a lefegyverzés, megadás rendezett körülmények közt zajlik, miközben az orosz katonák átkutatják a védők felszerelését.

Szladkov azt írta, hogy szerinte a védőknek elég fegyverük és lőszerük volt ahhoz, hogy folytassák a védekezést, de pszichológiai szempontból megtörtek. Állítása szerint többek közt 8 löveget és mozsárt, két Grad-rakétarendszer, valamint két harckocsit is lefoglaltak tőlük az orosz katonák.

A videón szembeötlő az is, hogy több nő is van a védők közt. Az orosz haditudósító ezzel kapcsolatban egy másik bejegyzésében azt írta, „legalább száz nőt” látott az utóbbi napokban a lefegyverzettek közt (de közülük nem mindenki az Azov katonája volt).

Hozzátette azt is, hogy szerinte közülük sokan nem is a harcokban vettek részt, hanem a sebesülteket ápolták, valamint adminisztratív feladatokat végeztek az Azovsztalban rekedt egységek főhadiszállásán, és így kerültek végül a körbezárt létesítménybe, írja az Index.

2/2 pic.twitter.com/SpdcP2X9Wy

— ТРУХА⚡️English (@TpyxaNews) May 20, 2022

2. frissítés: az Azov ezred utolsó, 531 főből álló csoportja is megadta magát

Az orosz hadsereg közleménye szerint a mariupoli Azovsztal acélművet „teljesen felszabadították”, pénteken az utolsó ukrán védők is megadták magukat.

Az Azov ezred utolsó, 531 főből álló csoportja is megadta magát az orosz védelmi minisztérium szerint – jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség.