A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) komolyan veszi és tüzetesen kivizsgálja az amerikai hírszerzésnek azt az állítását, amely szerint Szíria Észak-Korea segítségével épített atomreaktort - közölte pénteken Mohammed el-Baradei, a NAÜ főigazgatója.

Közleményében egyúttal közvetve bírálta az Egyesült Államokat amiatt, hogy visszatartotta a rendelkezésére álló információkat, és nem megfelelő időben tájékoztatta a nukleáris energia békés és biztonságos felhasználásáért felelős ENSZ-szervet.

Ugyancsak elmarasztalta Izraelt, mert megítélése szerint azzal, hogy hét hónappal ezelőtt "egyoldalúan" támadást intézett a szíriai létesítmény ellen, aláásta az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását célzó nemzetközi egyezmény központi elemét képező ellenőrzési és ténymegállapító eljárást.

(MTI)

Kapcsolódó: Szíriai atomreaktort bombáztak le a zsidók?