Ugrás a cikkhez
Reklám

A kanadai hatóságok csütörtökön letartóztatták a koronavírus elleni oltási kötelezettség miatt kezdődött tüntetések több szervezőjét, a rendőrség egyúttal szigorúbb fellépést is kilátásba helyezett a tiltakozók ellen.

A tüntetők Twitteren azt közölték, hogy két szervezőt tartóztattak le. Helyszíni beszámolók szerint pedig a rendőrség a megmozdulások kezdete óta először vonult ki nagy erőkkel a főváros utcáira, ahol még mindig kamionok százai torlaszolják el az utakat.

Steve Bell ottawai rendőrfőnök - a tüntetések miatt a héten lemondott Peter Sloly utóda - azt mondta, készek megtisztítani az utcákat, s bizonyos, "eddig ritkán látott" módszerek bevetését is kilátásba helyezte.



Fotó: Adrian Wyld / AP

Ugyancsak csütörtökön Justin Trudeau miniszterelnök a törvényhozásban védelmébe vette a megmozdulásokra válaszul hétfőn életbe léptetett vészhelyzeti törvényt, és a döntést azzal indokolta, hogy az úgynevezett "békés tüntetések" már korántsem békések.

A törvény alapján az ottawai kormány olyan intézkedéseket hozott, amelyek igyekeznek korlátozni a tüntetők anyagi forrásait, illetve a kabinet lépéseket tett a tartományi és városi rendőrség megerősítésére szövetségi karhatalmi erőkkel.

Chrystia Freeland pénzügyminiszter a sajtónak máris bejelentette, hogy befagyasztották a megmozdulásokhoz köthető cégek és magánszemélyek bankszámláit, Trudeau pedig a tartományok vezetőihez intézett levelében kiemelte, hogy a megmozdulások "a demokráciát fenyegetik" és aláássák Kanada jóhírét.

A sajtó helyszínen lévő munkatársainak mindazonáltal több tüntető azt mondta, nem hajlandóak távozni.

A tüntetéssorozatot a koronavírus elleni kötelező védőoltással vagy karanténkötelezettséggel szemben tiltakozó, az amerikai határon rendszeresen átkelő kanadai kamionosok kezdeményezték. A demonstrációkhoz csatlakoztak mindazok, akik nem értenek egyet a kormány járványügyi korlátozásaival vagy az üvegházhatást okozó károsanyag-kibocsátást terhelő adók kivetésével. A tüntetők több határátkelőhelyet is eltorlaszoltak, egyebek között az Ontario tartománybeli Windsor és a Michigan állambeli Detroit között fekvő Ambassador-hidat, amely az egyik legforgalmasabb közúti határátkelőhely Kanada és az Egyesült Államok között. A kanadai rendőrség az ott kirobbant tüntetést a múlt hét végén felszámolta.

Frissítés: Biztonsági okokból lezárták a képviselőházat

Az ottawai rendőrség pénteken bejelentette, hogy megkezdte az kötelezőoltás-ellenes tüntetések felszámolását célzó műveletét, és letartóztatott több tiltakozót a kanadai főváros központjában. A művelet miatt biztonsági okokból lezárták a kanadai képviselőházat - közölte Anthony Rota házelnök.

Hozzátette: az alsóház pénteki ülése elmarad. A megmozdulások kezdete óta ilyenre nem volt példa.

Rota felszólította azokat, akik nem tartózkodnak a képviselőházban, hogy maradjanak távol a belvárostól, míg az épületben lévőket arra kérte, hogy ne hagyják el a parlamentet, és várják meg a védelmi szolgálat utasításait.

A képviselők a veszélyhelyzeti rendelkezést vitatták volna meg, amelyet a kihirdetésétől számított egy héten belül el kell fogadnia a parlamentnek. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a tüntetések miatt hétfőn veszélyhelyzetet hirdetett, ami lehetővé teszi a gyülekezési jog korlátozását.

Eközben tévéfelvételek szerint a rendőrség legalább hét embert vett őrizetbe az utcákon. Egyikük sem tanúsított ellenállást. A hatóságok csütörtök este elfogták az oltásellenes tiltakozás két szervezőjét.

Az ottawai rendőrség a Twitteren arra kérte a tüntetőket, hogy tartsák tiszteletben a törvényeket, és ne folyamodjanak erőszakhoz.

A megmozdulás eredetileg kamionos tüntetésként indult, miután januárban oltási kötelezettséget vezettek be a nemzetközi forgalomban dolgozó árufuvarozók számára. A tiltakozáshoz, amely az idő előrehaladtával kormány-, illetve korlátozásellenes arculatot öltött, ezrek csatlakoztak. A fővárosi tüntetés január 27-én kezdődött, és 400-500 kamion továbbra is a városközpontban táborozik, megbénítva a közlekedést.

(MTI)

2. frissítés: Arra figyelmeztettek a rendőrök, hogy mindenkit letartóztathatnak

A kanadai fővárosban megkezdték a Freedom Convoy tüntetőinek letartóztatását, miután lezárták a város egy részét – közölte az RT.com nyomán az Erdély.ma.




Rendőrök özöne kezdte meg a koviddiktatúra ellen tüntető kamionos megmozdulás felszámolását a kanadai Ottawában. A demonstráció helyszínét bekerítették, megkezdődtek a letartóztatások és a járművek lefoglalásai.

Az ottawai rendőrség péntek délelőtt bejelentette, hogy letartóztattak 15 embert és elvontattak négy járművet a Freedom Convoyból, amelyek az elmúlt három hétben blokkolták a forgalmat a kanadai fővárosban. A bejelentés egy nappal azután történt, hogy a tüntetés területét kerítéssel és barikádokkal bekerítették, és a megmozdulás két szervezőjét őrizetbe vették.




Korábban a rendőrök arra figyelmeztettek, hogy mindenkit letartóztathatnak, aki „a tiltakozás helyszínén marad”. A média képviselőit arra is felszólították, hogy hagyják el a tüntetés közvetlen környékét, és azt közölték „a saját biztonságuk érdekében maradjanak távol a rendőrségi műveletektől”. Az ottawai rendőrség figyelmeztette az újságírókat, hogy letartóztathatják őket, ha „az akció alatt álló területen találják őket”.




Az akció megkezdése után a tüntetők közül sokan megtagadták a távozást. A péntek délelőtti letartóztatásokat követően a demonstrálók sorfalat alkottak a rendőrökkel szemben.

Helyi híradások szerint péntek késő délután a tüntetők túlsúlyban voltak a rendőrséggel szemben. A közösségi médiában közzétett egyik videón látható, hogy a tüntetők nagy csoportja nem engedi tovább a rendőröket. A demonstrálók egy része a gyerekeiket is magukkal vitték.

Helyi beszámolók szerint a közeli épületek tetején mesterlövészek láthatók.




A rendőrségi erőszakos fellépés azután történt, hogy Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hétfőn rendkívüli felhatalmazást kért a tiltakozás feloszlatására. Trudeau megerősítette: folytatni akarja a kényszeroltási programot és a korlátozások fenntartását, amiknek az eltörléséért tüntetnek a kamionosok.

 

FACE À FACE.
Des manifestants face aux policiers.#noovoinfo pic.twitter.com/bkpA38tUCe

— Étienne Fortin-Gauthier (@EtienneFG) February 18, 2022

 

 

Police outnumber the protestors but are still moving forward slowly. Lots of media here as well #cdnpoli #ottnews pic.twitter.com/qeBtKVgcNq

— Mackenzie Gray (@Gray_Mackenzie) February 18, 2022

 

 

There are snipers on the roof of the Senate and one of the Rideau Centre buildings. This is near the police line and at Rideau and Sussex #cdnpoli #ottnews pic.twitter.com/qqUSQZQlhD

— Mackenzie Gray (@Gray_Mackenzie) February 18, 2022

 





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából