Ugrás a cikkhez

Spanyolország kiadja az Egyesült Államoknak Hugo Armando Carvajalt, a venezuelai hírszerzés volt katonai vezetőjét, akit egyebek mellett kábítószer-kereskedelemmel vádolnak az amerikai hatóságok - közölte a döntést a központi büntetőbíróság Madridban.

A 61 éves férfi 2019 márciusában érkezett Spanyolországba hamis útlevéllel. Hazájából azután menekült el, hogy nyilvánosan elismerte Venezuela ideiglenes elnökeként Juan Guaidó ellenzéki vezetőt, szemben Nicolás Maduro elnökkel, és ugyanerre biztatta katonatársait is.

Az egykori tábornok 2004 és 2011 között vezette Venezuela katonai hírszerzését. 2008-ban az Egyesült Államokban megvádolták, hogy együttműködött a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerilláival, és "kokainnal akarták elárasztani" az észak-amerikai országot.

A vádemelés alapján nemzetközi körözést adtak ki ellene, a spanyol hatóságok pedig őrizetbe vették Madridban. Mivel a bíróság nem találta elég pontosnak az ellene felhozott vádakat, először elutasította a kiadatást, és szabadlábra helyezte a férfit.

2019 novemberében újraindították az eljárást, ám Carvajal addigra eltűnt, csaknem kétévnyi bujkálás után szeptemberben fogták el újra egy madridi lakásban.

A volt tábornok megpróbálta a kiadatását tovább késleltetni azzal, hogy dokumentumokat adott át a bíróságnak egy 2016-ban megszüntetett eljárással kapcsolatban, amelyben azt vizsgálták, hogy a baloldali Podemos (Képesek vagyunk), jelenlegi kisebbik spanyol kormánypárt volt vezetői kaptak-e pénzt a venezuelai kormánytól.

Carvajalt október 27-ére idézték be tanúskodni az ügyben, de a bíróság szerint ez nem ok arra, hogy felfüggesszék a kiadatást, mivel a férfi más módon is megteheti vallomását, nem csak személyesen.

Egyelőre nem közölték, hogy a volt kémfőnököt mikor adják át az amerikai hatóságoknak.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából