Megdöntheti a 2018-ban elért eddigi rekordot Oroszország idei energiahordozó-exportja, beleértve a gázkivitelt is - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai online energetikai tanácskozáson.

Putyin a Gazprom adataira hivatkozva azt mondta, hogy tavaly, amikor a Covid-19-járvány miatt visszaesett a termelés Európában, az orosz gázkivitel 179,35 milliárd köbméter volt. 2021-ben fellendülés kezdődött és az év első kilenc hónapjában az export 18,8 milliárd köbméterrel - 15 százalékkal - nőtt a tavalyi évhez képest.

"Ha ezt az ütemet fenntartjuk, akkor újabb rekordmutatót érhetünk el az Európába irányuló energiahordozóink, köztük a gáz kivitele terén" - mondta.

Putyin elmondta, hogy az Európába irányuló energiaszállítások terén az eddigi csúcsot 2018-ban érte el Oroszország 201,7 milliárd köbméterrel. 2019-ben pedig a kivitel a partnerek igényének megfelelően 199,4 milliárd köbméterre csökkent.

"Oroszország mindig is megbízható gázszállítója volt és marad fogyasztóinak a világ minden táján, Ázsiában és Európában egyaránt. Mindig is maradéktalanul teljesítette minden kötelezettségét. Mindig - és ezt szeretném hangsúlyozni" - fogalmazott az orosz elnök.

Állítása szerint a Gazprom sohasem utasította el, hogy növelje az Európába irányuló gázszállításokat, ha erre vonatkozó kérés érkezett hozzá. Emlékeztetett rá, hogy a szerződések, amelyek alapján az orosz gázipari vállalat külföldre szállít, előírják a minimális és maximális szállítási mennyiséget.

Putyin az orosz gáz egyik legnagyobb fogyasztóját, Németországot említette meg példaként. Mint mondta, a németek 2021 első 9 hónapjában 10 milliárd 124 millió köbméterrel, azaz 31,8 százalékkal növelték vásárlásaikat 2020 azonos időszakához képest.

"Még 2020-ban is, amikor az Európába irányuló szállítások összmennyisége csökkent 2019-hez képest, Németországba akkor is 4,7 milliárd köbméterrel többet, azaz 112,9 százalékot szállítottunk" - mutatott rá Putyin.

Az orosz vezető hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a Gazprom folytassa az ukrajnai gáztranzitra vonatkozó kötelezettségeinek teljesítését. "Először is, senkit sem szabad - beleértve Ukrajnát is - nehéz helyzetbe hozni, függetlenül az orosz-ukrán kapcsolatokból adódó összes mai mozzanatot, másodszor pedig nem szabad aláásni a Gazpromba, mint megbízható, minden tekintetben abszolút megbízható partnerbe vetett bizalmat" - hangoztatta Putyin.

Tévedésnek nevezte, hogy az európai országok a hosszútávú gázszerződésekről áttértek a tőzsdei alapú gázkereskedelemre.

Putyin utasította Nyikolaj Sulginov orosz energiaügyi minisztert: személyesen biztosítsa, hogy a Gazprom teljesítse az orosz gáznak az Ukrajna területén keresztül Európába való tranzitjára vonatkozó valamennyi szerződéses kötelezettségét. Felhívta a figyelmet, hogy a Gazprom szerint számára gazdaságilag célszerűbb, sőt jövedelmezőbb lenne, ha büntetést fizetne Ukrajnának, és az új csőrendszereken keresztül növelné a szivattyúzott gáz mennyiségét, mert azokban magasabb nyomás, így kevesebb lenne a szén-dioxid-kibocsátás és mindez 3 milliárd dollár költségmegtakarítással is járna. "De arra kérem önt, hogy ne tegyék ezt" - mondta az elnök az energiaügyi miniszternek.

(MTI)