Az Egyesült Államok a diplomácián kívül - ha szükséges - egyéb lehetőségeket is megfontol, hogy megakadályozza Irán atomfegyver-fejlesztését - mondta Joe Biden amerikai elnök pénteken, miután találkozott Naftali Bennett izraeli miniszterelnökkel a washingtoni Fehér Házban.

"Megvitatjuk az Irán felől érkező fenyegetéseket, és tárgyalunk az elkötelezettségünkről annak biztosítása iránt, hogy Irán soha ne fejlesszen nukleáris fegyvert. A diplomáciát helyezzük előtérbe, és meglátjuk, hová vezet ez. Ha a diplomácia kudarcot vall, készek vagyunk más lehetőségek felé fordulni" - fogalmazott Biden.




Iránt a nyugati hatalmak azzal vádolják, hogy atomfegyverre kíván szert tenni, és bár Teherán ezt tagadja, az úgynevezett atomalku keretében vállalta, hogy az ellene bevezetett gazdasági szankciók fokozatos feloldása fejében korlátozza atomprogramját. Az Egyesült Államok azonban három éve kilépett a megállapodásból, és újból szankciókat vezetett be Irán ellen. Ezt követően az ázsiai ország egymás után sértette meg kötelezettségvállalásait az urándúsítás szintje, a dúsított urán mennyisége és az urándúsításra használt berendezések területén.

Bennett pénteken üdvözölte Biden szavait, miszerint Irán soha nem szerez nukleáris fegyvert. "Ezek a napok jól illusztrálják, hogyan festene a világ, ha egy radikális iszlám rezsim atomfegyverhez jutna. Ez a házasság egy nukleáris rémálom lenne az egész világ számára" - fogalmazott Bennett. "Mialatt itt ülünk, az irániak működtetik centrifugáikat Natanzban és Fordóban. Ezt meg kell állítanunk, és ebben mindketten egyetértettünk" - tette hozzá az izraeli miniszterelnök.

Biden kifejezte az Egyesült Államok "rendíthetetlen, megingathatatlan elkötelezettségét Izrael biztonsága iránt". "Teljes mértékben támogatom Izrael Vaskupola rendszerének megerősítését" - tette hozzá az izraeli légvédelmi rendszerre utalva. Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy országa azon dolgozik, hogy javuljanak az Izrael és az arab, illetve muszlim államok közötti kapcsolatok.

Joe Biden azt is elmondta, hogy munkatársait arra utasította: dolgozzák ki az Izrael és Amerika közötti vízummentességi programot.

Az izraeli miniszterelnök nyilatkozata elején részvétét fejezte ki a kabuli repülőteret ért halálos támadás áldozatai iránt. "Azok az amerikaiak egy olyan küldetés során vesztették életüket, amelynek során mások életét megmentették. Ez a bátorság és az áldozathozatal definíciója" - fogalmazott az izraeli kormányfő. A 49 éves Bennett, akinek szülei korábban az Egyesült Államokból vándoroltak ki Izraelbe, azt mondta: "Izrael mindig kiáll az Egyesült Államok mellett. Bízunk a támogatásukban. Izrael tudja, hogy soha nem lesz jobb és megbízhatóbb szövetségesünk a világon, mint az Egyesült Államok."

Biden azt mondta: az amerikai állampolgárok és a veszélyben lévő afgánok kimenekítése "veszélyes", de "méltó küldetés". Tragikusnak nevezte, hogy az amerikai fegyveres erők 13 tagja életét vesztette az öngyilkos merényletben. "Ez egy veszélyes küldetés, és most jelentős amerikai személyi veszteséggel járt. De ez egy méltó küldetés, mert továbbra is kimenekítik az embereket ebből a régióból" - fogalmazott az elnök.

Megköszönte Bennettnek, hogy hajlandó volt elhalasztani az eredetileg csütörtökre tervezett találkozójukat.

Az izraeli miniszterelnök szerdán tárgyalt Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel és Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel, valamint egyeztetett az amerikai törvényhozás felsőházának republikánus vezetőjével, Mitch McConnellel is.

Frissítés: Hamenei: Biden más szavakkal követeli ugyanazt, mint Trump

Ali Hamenei iráni ajatollah azt mondta szombaton, Joe Biden amerikai elnöknek ugyanolyan követelései vannak az iráni atomprogrammal kapcsolatban, mint elődjének, Donald Trumpnak.

"Az amerikai kormányzat semmiben sem különbözik az elődjétől, mert amit az atomprogram kapcsán Irántól kér, az más szavakkal, de ugyanaz, amit Donald Trump követelt (...) az atomkérdést illetően az amerikaiak egyáltalán nem szégyenlősök: míg ők maguk mindenki szeme láttára kivonultak (a bécsi szerződésből), máris úgy beszélnek és olyan követelésekkel állnak elő, mintha az Iráni Iszlám Köztársaság mondta volna fel a szerződést" - jelentette ki Irán legfőbb vallási és politikai vezetője az Ebrahim Raiszi elnök új kormányának tagjaival találkozva mondott beszédében, amelyet a teheráni média idézett.

Hírügynökségek felhívják a figyelmet arra, hogy a nyugati nagyhatalmak, Oroszország és Kína június óta várják, hogy Teherán a jelét adja: kész folytatni az áprilisban Bécsben újrakezdett tárgyalásokat az iráni atomprogramról 2015-ben megkötött, majd három évvel később Donald Trump által felmondott atomalkuról.

Raiszi augusztus elején követte az államfői székben a mérsékeltnek számító Haszan Róhánit - aki iráni részről a megállapodás egyik fő kovácsa volt - miután a rekordalacsony részvétel és valódi vetélytársak híján megnyerte a június 18-i elnökválasztást.

Hamenei a kormány tagja előtt azt hangoztatta, hogy a nép bizalma a kormány rendelkezésére álló "legnagyobb tőke, de sajnos, kissé megkopott", és a kabinet feladata a helyreállítása.

A 2015-ben Bécsben megkötött megállapodás értelmében Irán vállalta, hogy nem állít elő atomfegyvert, visszafogja atomprogramját a nyugati országok és az ENSZ által elrendelt szankciók fokozatos enyhítése fejében. Donald Trump 2018-ban egyoldalúan kiléptette országát az atomalkuból, és újból bevezette a Teherán gazdaságát fojtogató szankciókat, mire Irán fokozatosan megszegte a szerződésben vállalt kötelezettségeit, így az urándúsítás szintjére, a dúsított uránkészlet mennyiségére és az urándúsító centrifugák kapacitására vonatkozó előírásokat. Biden korábban kijelentette, hogy vissza akarja léptetni Washingtont a szerződésbe, és az áprilisban újrakezdett tárgyalások ezt a célt szolgálják.

Ali Samháni, az iráni nemzetbiztonsági tanács titkára szombaton azt mondta: jogellenes fenyegetést jelentenek Biden kijelentései, amelyek a Naftali Bennet izraeli miniszterelnökkel tartott pénteki washingtoni találkozója hangzottak el.

"Irán fenntartja a jogot a válaszlépésekre" - mondta Samháni.

A Fehér Házban Benettel tartott pénteki találkozó után Biden azt mondta, hogy az Egyesült Államok a diplomácián kívül - ha szükséges - egyéb lehetőségeket is megfontol, hogy megakadályozza Irán atomfegyver-fejlesztését.

(MTI)