Törökország nem fogadja be az európai uniós tagállamok afgán segítőit, akik a tálibok megtorlásától tartva menekültek el hazájukból - jelentette ki vasárnap Recep Tayyip Erdogan török államfő a Charles Michellel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnökével folytatott telefonbeszélgetésében.

"Kaptunk egy megkeresést, hogy fogadjuk be egy afganisztáni uniós misszió helyi munkatársait" - ismertette hivatala a török elnök szavait. Erdogan hangsúlyozta, az EU nem várhatja el Törökországtól, hogy átvállalja mások felelősségét.

A török elnök élesen bírálta azt, hogy az EU-tagországok a nekik dolgozó és most bajba került emberek mindössze kis csoportja előtt nyitották meg kapuikat. Emlékeztetett, hazája már nagyjából ötmillió menekültet fogadott be, és ezért nem tud további terheket vállalni. Hasonlóan nyilatkozott a török elnök az Angela Merkel német kancellárral folytatott szombati telefonbeszélgetése során.

Michel a telefonbeszélgetést követően Twitter-oldalán mindössze annyit írt, hogy megvitatta Erdogannal az afganisztáni helyzetet. Úgy fogalmazott, hogy az ottani válság közös kihívásként jelentkezik az Európai Unió és Törökország számára.

(MTI)