Ugrás a cikkhez
Reklám

A litván határőrség júliusban több mint 1500 illegális migránst tartóztatott fel a fehérorosz határon, többségük iraki állampolgár vagy olyan, aki irakinak mondja magát, de nem rendelkezik ezt igazoló okmánnyal - számolt be szerdán a litván belügyminisztérium határvédelmi szolgálata.

Ebben a hónapban 1567, a határt illegálisan átlépő embert tartóztattak fel - derült ki a közleményből. Csak az elmúlt nap folyamán hetven embert vettek őrizetbe, közülük 62-en állították azt, hogy iraki állampolgárok.

Az év eleje óta 2228 illegális bevándorlót tartóztattak fel a litván-fehérorosz határon, ami 27-szer több, mint a tavalyi év egészében. Júliusban minden korábbiaknál többen lépték át a határt törvénytelenül. Júniusban 473, májusban 77, áprilisban pedig 70 érkezőt tartóztattak fel. Márciusban csak nyolc embert vettek őrizetbe.

Május végén Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök azt mondta, hogy országa eddig feltartóztatta a szomszédos államba tartó illegális migránsokat, de tekintettel az országra gyakorolt nyugati nyomásra, Minszkben meggondolhatják magukat a hatóságok, hogy folytassák-e ezt a gyakorlatot.

Korábban az Európai Unió képviselői azt vetették a fehérorosz hatóságok szemére, hogy szándékosan beengedik az illegális migránsokat Litvánia területére. Vilnius pedig azzal gyanúsítja Minszket, hogy Bagdadból és Isztambulból közvetlen repülőjáratokon utaztat be - többségében iraki - migránsokat, hogy aztán illegálisan továbbküldje őket az unió területére.

Hétfőn az unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) igazgatója bejelentette, hogy a Frontex a jövő héttől hatvan határőrrel erősíti meg a litván-fehérorosz határ védelmét. A litván hatóságok életbe léptették a gyorsreagálású Frontex-csapatok létrehozására szolgáló "sürgősségi EU-mechanizmust" is.

Emellett Litvánia július elején határkerítés építésébe fogott a közös határán. A kerítés a tervek szerint 550 kilométer hosszú lesz.

(MTI)

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából