Ugrás a cikkhez
Reklám

Részleges kegyelemben részesült kedden kilenc katalán függetlenségi vezető, akiket a 2017 októberében alkotmányellenesen megrendezett katalán népszavazás és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt ítéltek 9-től 13 évig tartó börtönbüntetésre.

"Ezzel a tettel a párbeszéd új időszakát kívánjuk megnyitni, és egyszer s mindenkorra lezárni a megosztottságot és a szembenállást" - fogalmazott Pedro Sánchez miniszterelnök a kormányülést követően tett rövid televíziós nyilatkozatában.

Mint mondta, a kegyelem részleges, mivel a közügyektől eltiltás továbbra is érvényben marad mind a kilenc katalán politikus esetében, továbbá feltételhez kötött, mert amennyiben a következő években az érintettek ismét bűncselekményt követnek el, a kegyelem érvényét veszti.

"Egy erős demokrácia, mint amilyen a spanyol demokrácia, nem kéri senkitől, hogy mondjon le elveiről, de követeli, hogy azokat a törvényi kereten belül képviselje, tiszteletben tartva mások jogait" - jelentette ki.

Pedro Sánchez hangsúlyozta: a társadalom egésze jobb jövőt érdemel Katalóniában és Spanyolországban is, ezért a kormány szándéka építeni "az egyetértés hídjait, az együttélés hídjait". "Együtt élünk, és együtt ugyanazokkal az aggodalmakkal, ugyanazokkal a problémákkal kell szembenéznünk. Nehézségekkel fogunk találkozni az úton (...) de hiszem, hogy megéri megpróbálni" - mondta.

A kegyelmi döntést formálisan VI. Fülöp királynak kell hitelesíteni aláírásával, majd ennek alapján a legfelsőbb bíróság rendeli el a kilenc katalán politikus szabadon engedését, akik sajtóhírek szerint akár már kedden elhagyhatják a börtönt.

Több ellenzéki spanyol parlamenti párt bejelentette: a legfelsőbb bíróságon támadja meg a kegyelemről szóló döntést.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából