A brit belügyminisztérium hétfői tájékoztatása szerint októberig használhatják személyi igazolványukat a beutazáshoz azok az EU-állampolgárok, akik nem élnek Nagy-Britanniában. A Nagy-Britanniában élő uniós polgárok ugyanakkor még legalább négy évig személyi igazolvánnyal is beléphetnek.

Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos jogi elnevezéssel letelepedett státusért - kell folyamodniuk.

A brit belügyminisztérium hétfő este közzétett szabályozási tervezete szerint akiknek már megvan ez a státusuk, vagy a kérvény benyújtására megállapított június 30-i határidőig beterjesztették folyamodványukat, legalább 2025. december 31-ig beutazhatnak Nagy-Britanniába az állampolgárságuk szerinti országban kiállított személyazonosító okmányokkal.

Azok az EU-állampolgárok, akik nem tartózkodnak életvitelszerűen Nagy-Britanniában, és így nem szerezhetik meg a letelepedett státust, idén október 1-ig használhatják a hazájukban kiállított személyi igazolványt a nagy-britanniai beutazáshoz - áll a brit belügyminisztérium ismertetésében.

A brit kormány már tavaly közölte, hogy a Brexit után általánosságban szeretné megszüntetni a személyi igazolványok használatát a beutazáshoz.

A belügyi tárca ugyanakkor a hétfői tájékoztatásban jelezte először, hogy a szabályozás a nem Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok esetében idén október 1-én módosul.

Priti Patel belügyminiszter a beutazási szabályok várható változásairól tartott hétfői előadásában is megerősítette, hogy a brit kormány az idén megszünteti a "nem biztonságos" személyi igazolványok használatát a külföldről érkezők beléptetéséhez, és új, teljesen digitális határellenőrzést honosít meg, amely lehetővé teszi a be- és a kiutazók pontos számának megállapítását.

"Sokkal világosabb képet tudunk majd alkotni arról, hogy ki van itt, és aki itt van, annak valóban itt kell-e lennie" - fogalmazott a brit belügyminiszter.

Patel szerint a nyitott határok koncepciója elhibázott koncepció, és egyszerűen nem megvalósítható, hogy mindenki, aki Nagy-Britanniában akar letelepedni, ezt meg is tehesse. Ez ugyanis éppen azokkal szemben lenne igazságtalan, akik kínzás és üldöztetés elől menekülve biztonságos és törvényes úton szeretnének eljutni Nagy-Britanniába.

Nagy-Britannia büszke arra a régre visszanyúló hagyományra, hogy otthont nyújtott az üldöztetés és az elnyomás elől menekülőknek, köztük a zsidóknak a hitleri rezsim idején, vagy a magyaroknak, akik az 1950-es években a szovjet fenyegetés elől menekülve érkeztek - mondta a brit belügyminiszter.

Priti Patel hangsúlyozta: a brit kormány nagyon nagyra értékeli a Nagy-Britanniában élő EU-polgárok hozzájárulását az ország életéhez, és azt szeretné, ha maradnának.

(MTI)