Ugrás a cikkhez

Izraelnek joga van megvédenie önmagát a Hamász palesztin radikális iszlamista szervezet rakétatámadásaitól - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök szerdán a Fehér Házban újságíróknak, miután telefonon tárgyalt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.

"A várakozásaim és reményeim szerint (a konfliktus) hamarosan véget ér, de Izraelnek joga van megvédenie magát, ha rakéták ezrei repülnek a területére" - fogalmazott Biden. Az elnök hozzátette: az amerikai nemzetbiztonsági és védelmi szakemberek "állandó kapcsolatban vannak" a közel-keleti kollégáikkal, köztük az izraeliekkel, az egyiptomiakkal és a szaúdiakkal is.

A Fehér Ház közleménye szerint a telefonbeszélgetés során Biden "elítélte a Hamász és más terrorista csoportok rakétatámadásait, a többi között Jeruzsálem és Tel-Aviv ellen". Mint írták: az amerikai elnök "rendületlen támogatásáról" biztosította Izraelt, és közölte, hogy a közel-keleti államnak "törvényes joga, hogy megvédje önmagát és népét". A közlemény szerint Biden kiemelte, hogy Jeruzsálemnek, a városnak, amely sokat jelent a világ hívő emberei számára, "a béke helyének kell lennie".

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán szintén beszélt telefonon Benjámin Netanjahuval, és támogatásáról biztosította az izraeli kormányfőt országa megvédésével kapcsolatban. Az amerikai tárcavezető ugyanakkor megemlítette a Jeruzsálemben zajló erőszakos folyamatokat is. Blinken megjegyezte, hogy mind az izraelieknek, mind a palesztinoknak biztonságban kell élniük.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából