Ugrás a cikkhez

Az Egyesült Államok elítélt több országot csütörtökön, köztük Kínát a vallásszabadság súlyos korlátozása miatt, amit elemzők az emberi jogi fókuszú amerikai külpolitika "helyreállításának" újabb lépéseként értékeltek.

A washingtoni külügyminisztérium éves jelentésében élesen bírálták Pekinget, amiért jelentősen korlátozza az állampolgárok szabad vallásgyakorlását. A tárca beutazási tilalmat is bejelentett egy volt kínai tisztségviselő ellen, akit a Falun kung nevű vallási irányzat tagjainak üldöztetésével vádolnak.

"Kína széles körben kriminalizálja a szabad vallásgyakorlást, illetve továbbra is emberiesség elleni bűncselekményeket és népirtást követ el a muszlim ujgurok, valamint más vallási és etnikai kisebbségi csoportok ellen" - hangsúlyozta Antony Blinken külügyminiszter.

A dokumentum szerint Kínában a keresztényeket, a muzulmánokat, a tibeti buddhistákat és a Falun kung követőit is "súlyos társadalmi diszkrimináció éri a foglalkoztatás, a lakhatása és az üzleti lehetőségek terén".

Az amerikai diplomácia vezetője Iránt, Mianmart, Oroszországot, Nigériát és Szaúd-Arábiát is bírálta a vallásszabadság korlátozása miatt.

Daniel Nadel, a külügyminisztérium illetékese kijelentette, hogy az értékelés nem jelent éles váltást abban, ahogyan Washington tekint az emberi jogok kérdésére, inkább annak elismerését tükrözi, hogy a vallási és a politikai jogok ugyanolyan fontosak.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából