Ugrás a cikkhez
Reklám

Több ezren vettek részt a Szerbia fővárosában, Belgrádban "ökológiai lázadás" jelszóval tartott környezetvédelmi tüntetésen szombaton - közölte a helyi sajtó.

A megmozduláson felszólaló szónokok mindenekelőtt a szerb nagyvárosok légszennyezettségét bírálták és építési moratóriumot követeltek az ország folyói mellé tervezett erőművek számára.

"Nemet mondunk Szerbiában a természet megmérgezésére" - hangoztatta Aleksandar Jovanovic, a Védjük meg a Balkán-hegység folyóit (ORSP) nevű környezetvédelmi szervezet vezetője.

A tüntetés új bányászati projektek ellen is irányult, így a többi között az ausztrál Rio Tinto vállalat terve ellen, hogy lítiumot bányásszon a nyugat-szerbiai Loznica térségében, ami környezetvédők szerint a természetes környezet pusztulásával járhat.

Sajtójelentések szerint a megmozduláson többen nem viseltek maszkot a koronavírus-járvány ellenére.

A környezetvédelem egyre nagyobb figyelmet kap Szerbiában és más balkáni államokban, miután a légszennyezés mértéke tavaly közfelháborodást váltott ki több térségbéli nagyvárosban.

Komoly aggályokat vet fel az az elképzelés is, hogy kisebb erőműveket létesítsenek az eddig érintetlen folyók mellett. Környezetvédők szerint ezek a projektek komoly ökológiai károkat okozhatnak, és csak a helyi politikai elit gazdasági érdekeit szolgálják.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából